Azon az éjszakán
Megfáradt arcom csendesen pihen,
Hideg, kihűlt nézet látszik beleiben
Percekben változó szikrád robbanó,
De vajon ez tényleg világot pusztító?
Villan, vakít és engem teljesen elvakít
A fény, mely hajadon ragyog, szépít
Tán most visszajön, de vajon fázik?
Hagyd melegedni, hogyha még benned tanyázik
Fáradt vagyok, néhol keservesen alszom
Nem látom azt, hogyan lesz a holnapom
Látsz még te engemet? Figyelsz rám?
Oly jól esik, mikor gyengédesen orcám
Simítod kezeiddel nagy mosollyal
Bárcsak ne lenne soha tele búval!
Bárcsak érzésed töltené ki szavadat!
Mondanám, ha nem tudnám az igazat
Tudok rólad mindent, még ha nem is kérdezem
Egyedül én zavarom össze, saját fejem
De még itt vagyok és figyelek
Ezzel együtt hegyeknek felmegyek,
Pedig nem jó felfelé járni hosszan,
Csak hiszem, hogy jót találok ottan
Egy holnapot, ami már nem oly ködös
És akkor az én szívem sem olyan dühös
Hallgass meg, sose felejts semmit, bocsájtván!
Magadnak és nekem, ahogy mi tettük azon az éjszakán
Emlékezz, sírj, örülj, verj meg, ha kell durván!
De mindig éljen szívedben, mi történt azon az éjszakán!
Nem tudom meddig, hogyan lesz az idő múltán,
De szívemben mindig élni fog az, hogy azon az éjszakán!
Talán máshogy majd, talán így. Fáj néha a talán
Főleg mikor te mondod, főleg ahogy azon az éjszakán
De most én is csak ezt mondhatom, talán
S’ kérlek csak nézz szemembe úgy, mint azon az éjszakán!
