Nagy Vivien
Fekete bárány fehér gyapjúval
Sorstalanság. Ez jár a fejemben.
Mit lehet találni még az emberben?
Mert más nincs, csak kilógó kábelek,
Meg talán, esetleg Duracell elemek.
Mégsem működünk igazán,
Mert csak akkor van meleg, ha fűt a kazán.
És nincsen már szép se a csúnya nélkül,
Majd csak akkor, ha a sárga belekékül.
Irigy minden kép a falamon, nézik egymást bamba fejjel,
Gyűlölik egymást, mint Káin Ábelt.
Mert minden mi apró, szép és káprázat,
Nem más, mint egy kifacsart üres ábrázat,
Mi egyszer citromba harapott.
És nem maradt neki más, mint azok a savanyú gyűrt-napok.
Sorstalanság, hát ez lennénk mi?
Egy borús, fekete-fehér krimi?
Mert túl sok értelme nincs, csak az a fekete bárány,
De ki tudja még, ezek közül mi marad árván.
