Müller Evelin Virág
Rémálom
Tűzforró, lázas könnyek csordogálnak a hegyről
Egy bögre teába, ami leégeti a szám
Onnan ezernyi fekete, szúrós rózsa nő
A bűntetésem álmomban talál rám
A választ tudom, vagyis igazából mégsem
Az biztos, hogy semmi sem az
A lidércnyomás csak nem ér véget
Lehet, hogy nem is álmodok csak?
Az angyalok hazudnak, az ördög is átver
Azt mondja mind, hogy gyere, jó lesz
De én aztán nem mondok egyiknek sem áment
Köszönöm, de nekem nem kell ez a jótett.
Kezemben tartok egy ismerős könyvet
Számokat, amiket senki sem szeret.
Rájöttem, hogy a szeretet kétismeretlenes
Az egyik te vagy, a másik vajon ki lehet?
