Felix egy fekete-fehér, hosszúszőrű cicalány. Csak ez már a névadása után derült ki, átkeresztelésre már nem volt mód. Felix maradt. Lakhelye egy angol vasútállomás a yorkshire-i Huddersfield városában, mely Anglia 10 legszebb állomásai közül egy.
A visszaemlékezés elolvasása után – mivel az utolsó lapokon szeretettel hívogatnak, ha legközelebb arra járunk, látogassuk meg a huddersfieldi vasúti macskát, Felixet -, keresgélni kezdtem, él-e még. Kicsit borzongató véletlen, Felix napra pontosan egy éve nincs már.
Ezen a bizonyos állomáson dolgozott egy fiatal vasutas, aki fejébe vette, hogy kellene az állomásra egy cica. Mondogatta, dédelgette, nevelgette álmát, míg egyszer az állomás főnökét egy hétre áthelyezték. Elérkezett az idő! Szervezkedés – és teljesülve az álom – végre megérkezett a pár hetes kiscica az állomásra, egyértelműen mindenki örömére. Azonnal munkatársként fogadták és foglalkoztak vele. Felix gyorsan tanult. Árnyék a boldogságon csak annyi, mi lesz, ha a főnök hazatér. Hazatért, kis szívdobogás, de a kiscica a vezetői szívet is zsebre tette. Már nem volt több árnyék. Megkezdődött Felix diadalútja.
Sok vasutas foglalkozott vele őszinte lelkesedéssel, hogy beletanuljon a szakma minden csínjába-bínjába. A vasút veszélyes munkahely, mindent tudni kell a vasutas cicának is, nehogy baj érje. (Nem érte, tumor miatt távozott 12. születésnapja után.) Jó tanuló volt, jó tanárokkal. Bízott Felix magában és bíztak benne a kollégái. Először csak az irodában lehetett. Megtörtént, hogy az információs, az ablak mögött, fején a cicával nem tudott a mikrofonhoz hajolni, ezért mind neki, mind az érdeklődő utasnak ordítania kellett, de ez senkit nem zavart meg. Fokozatosan növekedett a cica által bejárható terület. Csak akkor, amikor az adott körben már teljes biztonsággal közlekedett. Bámulatos, ahogy foglalkoztak a vasutasok a kis jószággal, bízva hozott képességeiben, arra építve, biztos alapokon haladtak egyre tovább a cica képzésében. Mindent megtanult. Éjszaka járőrözött az ügyeletes munkatárssal, megismerkedett az utasokkal, kimerészkedett a vágányokra is, ahol a vonatok járnak. Csak egyszer történt meg hogy, hogy egy mozdony nem indult el, mert Felix üldögélt előtte a sínen.
Számos mulatságos vagy megható történet. Felix elérte az emberek szívét. Egy kolléga kijelentette, hogy utálja a macskákat. Aztán nemsokára arra lettek figyelmesek a többiek, hogy önfeledten játszanak együtt, Felix meg az, aki utálja a macskákat. Örök barátság lett közöttük. Egy másik kertet gondozott az állomáson. Sokáig hajtotta onnan Felixet, aztán már macskamenta is nőtt a kertben, és Felix önfeledten hempergett a frissen ásott földön, miközben a nemrég undok kertész a cica hasát vakargatta.
Amikor bevezették az elektronikus kapukat, Felix neki szóló felirattal kiskaput kapott, amit persze nem használt, legföljebb átmászott óvatosan alatta, figyelve nehogy kinyíljon. Kapott ugyanolyan védőmellény, mint amilyet a többi vasutas használt, névre szóló jelvénnyel. Mindene megvolt. Egyenrangú vasutas munkatárs volt, igazi vasúti macska. És Felix mindent meghálált. Elbűvölte az utasokat, messze földre elment a híre. Messze földről érkeztek emberek, hogy Felixet lássák. Híres lett az állomás, híres lett Felix.
A legszebb történet nekem egy mogorva úré. Kora reggel utazott, messze kerülte a macskát. Aztán egyszer megetette. Aztán még egyszer. Már minden reggel készült cicaétellel. Aztán Félix fölült mellé a padra. És a mogorva úr szíve repesett, amikor egyik reggel az ő padján Felix ült és várt rá. És azon túl minden reggel így volt, és a mogorva úr már nem volt mogorva.
Így gyógyít doktor cica. Így tesz egy picit jobbá bárkit, aki engedi őt a padjára leülni. Jó bízni az állat képességében. A legnehezebb helyzetekhez is hozzászokik, megtanul biztonságban lenni. Felix megmaradt egy nagy és forgalmas pályaudvaron. A tanítást, a segítést, a féltést meghálálta. A vele való törődés egy kollektívát összekovácsolt, jobbá tett. A cica a pályaudvaron sok-sok embernek adott egy pillanatra elcsodálkozást, örömöt, mosolyt, békességet. Felix teljesítette feladatát.
E könyv elolvasása után még jobban fáj, hogy a mi közösségünk nem bízott a cicánk alkalmazkodó és tanulási képességében, nem bízott abban, hogy megtanul majd az új körülmények között is biztonságban lenni. Mi elengedtük őt.
