Horrort viszonylag ritkán olvasok, inkább a filmek által keltett borzongás vonz, ám úgy voltam vele, hogy a zsáner egyik királyának számító Stephen King novelláival érdemes lenne megismerkednem, ha már olyan sok számomra kedves filmadaptáció született ezekből a történetekből.
A kötet 1978-ban jelent meg, 20 rövid történetet foglal magába, ezek között mindenre akad példa a három definícióból, amelyeket King rettegés fogalmára fogalmazott meg: akad itt gross out jellegű testhorror, szörnyek, vér és belsőségek, míg egy másik történetben hősünkkel saját emlékezete űz borzasztó tréfát, de olvashatunk megvadult gépekről, a halálból visszatérő gyerekkori bántalmazókról, és még a fűnyírás egy igazán egyedi módjáról is…
Nehéz a novellákról úgy beszélni, hogy a történetet és csavarokat ne fedjük fel túlságosan, de ami King írásaiban leginkább megfog – legalábbis az igazán jól sikerült történeteiben -, az az, ahogy a karakterek lelki vívódásait, feldolgozásra váró traumáit beleszövi a horrorba, ezáltal még borzasztóbbá téve a szenvedést, amin az adott karakter keresztülmegy. Általában ezen traumák feloldása, a problémák meghaladása a kulcs a gonosz legyőzéséhez is, így a katarzisélmény még erősebbé válhat.
Az Éjszakai műszakot nem mondanám különösebben gyomorforgató, vagy egyéb módon extrém horrornak, a történetek inkább elgondolkodtatóak, néhol szatirikus hangvételűek, vagy csak éppen “Kingesek”. Ha ki kellene emelnem pár történetet: a Mángorló, a Szürke anyag igencsak Cronenbergi hatású, míg a Mumus, az Indián tél és társaik pedig inkább a belső feszültségre, a lelki problémákból és régi traumákból visszamaradt szorongásra alapuló pszichológiai horror történetek.
18 év felett ajánlom a borzongásra nyitott olvasóknak!
