Dániel András: Jaj, ne már! mondta a hal
Dániel András neve valószínűleg azoknak cseng ismerősen, akiknek most vagy nemrég voltak kicsik a gyermekei. Hisz ő minden kuflik atyja, a kuflisorozat könyveinek írója, rajzolója. Ez a könyv már elsősorban a felnőtteket célozza, így nagyobb hangsúly esik a szövegre, amiben ugyanazt a játékosságot figyelhetjük meg, mint a Kufliverzum rajzos világában, a könyv illusztrációiban vagy akár a címválasztásban: Jaj, ne már! mondta a hal.
Amikor először olvastam a címet, szöget ütött a fejembe, hogy vajon szerepel-e egyáltalán ez a mondat a szövegben? Hát, persze, hogy szerepel, – de első olvasásra nem biztos, hogy megtaláljuk, mert egészen más kontextusban jelenik meg, mint várnánk.
Az író egy nagyon bájos, csipetnyi varázslatos költőiséggel megbolondított világba kalauzol bennünket, melynek alapképlete a következő: adott három horgász, plusz egy kislány, egy teljesen szokványosnak ígérkező szombat délelőtt, majd színre (egészen pontosan partra) lép három hal (Vilmos, Valter és Wanília), és futólag feltűnik még Ede, a kallódó, szélhordta nylonszatyor, – bár neki nincs lényegesebb szerepe.
Főhősünk Sovánka Rezső. Az ő szemén keresztül látjuk ezt az egyszerre ismerős, egyszerre szürreális világot. Ő egy elmélázva nézelődő, mindent megfigyelő típus. (Személyesen ugyan nem ismerem a szerzőt, de úgy gondolom, hogy Sovánka Rezső látásmódja sok mindenben tükrözi azt, ahogyan ő szemléli a világot.) Az egészen finom részletek megfigyelése s eleven humorral való megtöltése mind a valóságábrázolásban, mind a szöveget jellemző sajátos könnyedségben megfigyelhető. Páratlan (grafikusi) látásmód találkozik itt a kivételes nyelvi leleménnyel, érzékkel. Az olvasó a könyv minden mondatából a világ szerethetőségét érzi, mert az író keze nyomán minden megelevenedik, saját személyiséget kap, különlegessé válik: ahogy az aprócska tó, ami mintha „egy akciós tókiárusítás után maradt” volna itt; a mező, aminél nem sok csúnyább lehet a világon; és „az unott képet vágó műgiliszta”.
