Hamvas Béla: Ördöngösök
Most már jó pár éve, hogy először olvastam Hamvas Béla Karnevál című három kötetes regényét. A küzdelmet is igénylő befogadási folyamat végül katartikus élménnyel zárult, azóta érteni vélem, hogy miért nevezik a 20. század egyik legnagyobb magyar regényének. Az író más regényei azonban még annyira sem ismertek, mint a hányattatott sorsú Karnevál. Jellemző módon az 1930-ban íródott Ördöngösök is csak 2015-ben jelent meg először nyomtatásban. A címében Dosztojevszkij művére utaló regény a Karnevál előkészületének tekinthető: szerkezetének egyes elemei és főként szatirikus hangvétele köszön vissza később a nagyregény megoldásaiban. A kifordult világ, a karnevál, az ördögi maszkabál világállapota az Ördöngösök témája is – az eredeti, Hamvas által végül elvetett fejezetcímek Robert Schumann Karnevál című zongoraciklusának tételcímei.
Az Ördöngösök zárt világának antihősei ugyanúgy monomániás bolondok, mint a Karnevál szereplői, fixa ideáik nem engedik őket rögeszmés viselkedésükből kilépni, egészen addig a pontig, hogy a közösség a legteljesebb diszfunkciót mutatja. Mindegyik szereplő a saját labirintusának foglyaként az abszurditásig visz valamilyen elvet vagy világnézetet, privát mániát. A kommunikáció teljes csődjéből a kommuna látszólagos vezetője, báró Kanavászné próbál kiutat találni: levelet ír bátyjának a nyugalmazott Andrea ezredesnek, hogy legyen a segítségére, mert ő az egyedüli épelméjű ember a házában, teremtsen rendet a körülötte élő őrültek között. Andrea ezredes hamarosan konstatálja, hogy valami tényleg lehet a ház levegőjében, különösen, hogy Kanavászné naponta bukkan kinyomozandó bűntényekre, és megérkezése után rögtön feljelentette őt is egy légből kapott sikkasztási váddal….Még rosszabb az egészben, hogy Andrea ezredes folyamatosan összekever mindenkit mindenkivel….ráadásul van olyan halott, akit nem lehet meggyőzni sem tudománnyal, sem teológiával, hogy a tény, hogy ő érzékel, jár, érvel, érez, nem ok arra, hogy elhiggye, életben van…
Bár egyes bonyodalmak megoldódni látszódnak, de a megszállottságból, a mániákból kivezető utat nem sikerül megtalálni: a mű cselekményen belüli feloldozás nélkül hagyja az olvasót. Kárpótlásul az abszurddal szemben a „divinális nevetés” gyógyírját mutatja fel a szerző. Az Ördöngösök nagyon humoros és szórakoztató olvasmány, a könyv szereplői, plasztikusan ábrázolt hóbortjaik bevésődnek az olvasó emlékezetébe, de inkább az abszurd drámák és szatírák kedvelőinek ajánlanám.
Kovács Norbert
