Sánta Ferenc Húsz óra c. regénye egy magyar történelmi klasszikus, mely a II. világháború utáni 20 év emberi sors tragédiáit mutatja be egy kis falu történetében. A történet faluja természetesen Magyarország, a falu lakói pedig a magyar társadalom egy-egy csoportját jelenítik meg a kommunizmusban. Vagyis ami megtörtént, például a földosztás, a kuláküldözés, a koncepciós perek, a forradalom vagy a Kádári konszolidáció, az a falu életében bemutatásra kerül.
Az 1960-as évek közepén játszódó történetben egy újságíró érkezik a faluba, aki egy régi gyilkossági ügy kapcsán érdeklődik. A bűneset persze csak egy ürügy, az újságíró karaktere pedig megfigyelő, akinek szemén keresztül kap az olvasó bepillantást a rendszer károsultjaiba. (Közben kiderül, hogy nyertesei nem is voltak a 20 évnek!) A regény húsz kis epizódra van felosztva, így más és más karaktert, illetve a történet újabb és újabb elemeit ismerjük meg.
A történet egyik főszereplője Igazgató Jóska. Ő is részese a rendszernek, sőt annak végig tagja. A Rákosi-érában háttérbe szorítják karakterét, de az 56-os forradalom után vezető szerepet kap. Keménykezű ember, mondhatni a nép ökle. Igazságot tesz, leszámol a rákosistákkal, és megbünteti a forradalmárokat. Bár jogosnak ítéli meg ezt a mű, mégis marja Jóskát a lelkiismeretfurdalás a tettei miatt. Jól tudja, kik vettek részt a forradalomban, a büntetés sem marad el, de végül kegyelmet gyakorol. Ő a falu Kádár Jánosa. Nem egy dogmatikus vezető, hanem a faluért (országért) tevékenykedő figura, aki végül egyedül marad a szocializmus építésében.
A könyv ugyan pozitív képet fest a Kádár-korszakról, Jóska személyében, mégis úgy gondolom nem felejti el a kettősséget bemutatni. A pozitív kép mögött ott van a társadalom valódi arca a 60-as évekből. A beletörődés és magába roskadás, vagyis elég volt az elmúlt 20 év „polgárháborújából”. Az egyéni boldogulás, de legfőképp a béke az, amit a magyarok akarnak. “Élni és élni hagyni. Ha nem vagy ellenük akkor velünk vagy.” Ezekkel a jelszavakkal kötött kompromisszumot a társadalom a hatalommal a forradalom után.
Sánta Ferenc műve nagyszerűen bemutatja az 1945 és 65 közötti társadalom változásait, és a magyar történelem eme hányattatott éveit. Ezzel elkezdődött a korszak feltárása, és voltak ugyan eredmények az elmúlt több mint fél évszázadban, de a társadalom megmaradt az 1965-ös rezignáltságban. Múltunkkal pedig adósok maradtunk, mert nehezen ismerjük el, hogy mi nemcsak a tábor voltunk, hanem az ellenség is.
