Szeretem az olasz írókat, így nem volt kérdés, amikor megláttam ezt a könyvet, hogy el fogom
olvasni, és nem bántam meg.
Már maga a borító is nagyon tetszett, annyira reménytelenül szomorú, és a cím is találó.
Egy fiatal lány szemével látjuk a világot, a saját életének fejlődését, változását, személyiségének
alakulását. Nem egy könnyed olvasmány, de nagyon magával ragadó.
Gaia szegénysorban élő családja, jobban mondva végtelenségig fölényeskedő, dühös anyja próbál
kitörni a kilátástalanságból. A lánynak „csak” annyi feladata van, hogy megfeleljen anyja elvárásainak.
Közben kamaszodik, az iskolában is a támadások célpontja, amire eleinte közönyösen, majd egyre
nagyobb dühvel reagál. Arra nevelik, hogy semmi jót ne várjon az élettől. A történet végig
feszültséggel teli, vártam, hogy mikor oldódik fel a feszélyezett hangulat… Alig tudtam letenni, engem
beszippantott a könyv.
Egy valami azonban hiányzik belőle: A SZERETET!
