A 21. század szinte 0. pillanatában történt meg az amerikai történelem, valamint a modern kor egyik legnagyobb nyomot hagyó szörnyűsége, 2001. szeptember 11., vagy ahogy sokan emlegetik, a 911, amikor is kettő, iszlám szélsőséges terroristák által elfoglalt utasszállító repülőgép csapódott az egykori World Trade Center ikertornyaiba.
Azóta számos film, sorozat, dokumentumfilm dolgozta fel a végzetes nap eseményeit, összeesküvés elméletek miriádja született a mögöttes történésekről, illetve az épületek összedőlésének pontos okairól, ám viszonylag kevés olyan tényfeltáró anyag készült, amely nem az esetet mint terrorcselekményt, hanem mint katasztrófahelyzetet vizsgálja.
Jim Dwyer és Kevin Flynn könyve arra igyekszik rávilágítani, hogy hány ember élete múlt, múlhatott azokon a dolgokon, amelyek nem az eltérített gépek becsapódásához köthetőek, hanem egyszerűen az emberi gyarlóság okán következtek be. Mint a könyvből kiderül, New York városának hatósági sem voltak felkészülve a helyzetre: például a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat rádiós rendszerei nem voltak egymással kompatibilisek, így a mentés ideje alatt nem tudtak egymással kommunikálni, illetve egymás hálózatait is árnyékolták, ezzel is sok-sok ember életét követelve.
A helyszínre érkező hatóságok elkeseredett harca mellett az épületben rekedtek kilátástalan helyzetét is érzékletesen írja le a szerzőpáros, szinte érezzük, ahogy az égő épület füstje tüdőnkbe hatol, ahogy rettegve nyitunk ki minden ajtót azon tűnődve, hogy a ránk omló mennyezet, vagy éppen a lángok áldozatává válunk-e?
A könyv tele van drámával és nyomasztó pillanatokkal, ám ez sosem fordul hatásvadász, ízléstelen irányba, egyetlen célja az, hogy érzékeltesse azt a helyzetet, amelybe a mentést végzők és a bentrekedtek kerültek. Rengeteg heroikus, vagy éppen kisstílű tettet és tragikus sorsot ismerhetünk meg, ezek az emberek mind-mind azt tették, amit ebben az esetben bárki tenne: megpróbáltak túlélni.
