A könyvről az azonos című sorozat révén szereztem tudomást. Mivel az utóbbi nagyon
tetszett, kíváncsi lettem a – mint később megtudtam – több irodalmi díjra jelölt eredeti műre, s
nem csalódtam.
A misztikus-romantikus regény fő mozgatórugója a racionalitás és a természetfelettiben való
hit összecsapása. A 19. században játszódó történet szerint Cora Seaborne nemrég vesztette el
soha nem szeretett, bántalmazó férjét. Gyász helyett a szabadság érzése járja át őt, s úgy dönt,
Londonból vidékre költözik, hogy szenvedélyének, az ásványoknak és fosszíliáknak éljen.
Valamint reménykedik benne, hogy megláthatja a hírhedt essexi kígyót, amely a helyiek
elmondása szerint sorra szedi áldozatait. Magával viszi az autizmus jeleit mutató fiát,
Francist, továbbá a fiú dadáját, a politikailag nagyon is öntudatos Marthát, időnként pedig
látogatóba érkezik hozzá sebész barátja, Luke Garrett és az orvos jó barátja, George Spencer.
A félelem a misztikum és a valóság határán lebegő kígyótól lassan egész Aldwintert
behálózza. A falusiak babonásságával szemben éppen az őket folyamatosan észhez téríteni
próbáló helyi lelkész, William Ransome a megtestesült ráció. William és Cora között lassan
barátság szövődik, mely mélyülni látszik… Miközben William felesége egyre betegebbnek
tűnik.
A sztori során az írónő árnyaltan dolgozza ki a reakciókat, érzelmi hatásokat, s a rengeteg
szereplő ellenére egyetlen szálat sem hagy elvarratlanul. Ajánlom e könyvet mindazoknak,
akik szeretik a jó karakterábrázolásokat, emellett a remekül megírt misztikummal fűszerezett
érzelmes történeteket.
