A cím őszinte, azt kapjuk, amit ígér: 21 kortárs magyar prózát a metálról. Ahogy a kötet ötletadója, szerkesztője, előszavának írója, Cserna-Szabó András írja, olyan szerzőket kért fel, akikről feltételezte, valamilyen viszonyban vannak a metállal. Ugyan írják már meg, pontosan milyenben!
Őszintén ajánlom a könyvet bárkinek. Bár a zenék többségét régóta szeretem, de nem állíthatom őszintén, hogy metálos lennék – a zene identitásom Van Morrisonos, vagy tán Dylanes –, de ez nem fontos, mert nem is kell annak lennünk. Viszont „LEGYÜNK ŐSZINTÉK!”: egy kötetnyi magyar írót összetoborozni a blues-zal, vagy a jazz-el, de még a progresszív-rockkal sem lehetne. A klasszikusok meg a totális sznobéria! Lehet ugyan írásban egy teljes zenei univerzumot bemutatni, az viszont magányos műfaj. (Pláne hogy Nick Hornby már meg is írta a „31 dal” című könyvében!) Talán csak a foci mérhető a metálhoz, mint írói közösséget teremtő erőhöz. Erről a világverő magyar író válogatott tudhat sokat. Lehet, hogy ők is metált hallgatnak?
„Nem véletlen, hogy, jól szituált, feddhetetlen előélettel rendelkező családapák és felelősségteljes pozíciókban dolgozó családanyák teregetnek norvég black metal zenekarokat hallgatva […] Kedves, figyelmes emberek mind, és remek társaság. Nem a sátánt imádják, egyszerűen kiengedik a felesleges agressziót zenehallgatás közben.” emeli ki Jászberényi Sándor.
A meglehetősen sokszínű kötet időrendben, a 70-es évektől egészen napjainkig – angol, amerikai, brazil, magyar, német, norvég előadókkal – követi végig a műfaj útját, a legkülönbözőbb prózai formákban. A metál az, ami összeköti az írásokat, ahogy azt a sok különböző korú, műveltségű, származású embert is, akik felismerik egymásban a metáltestvért. Azt, aki még mindig hordoz magában valamit a régi lázadó kamaszból, aki nem hajlandó beállni a sorba, aki gyűlöli a hazugságot, megveti az álszentséget.
Számomra a kötet igazi értéke a megrendítő (Bartók Imre, Kiss Tibor Noé), a lazán szórakoztató (Kárpáti Csaba Gábor, Kiss László), a műfaj toposzait megidéző (Osváth Zsuzsa, Szentesi Éva) és az önironikusan filozofikus (Babiczky Tibor) novelláin túl. Az önleleplező (Tolvaj Zoltán) vagy az önelemző (Szeifert Natália) vallomásain túl; de még Simon Márton komplett lemezkritikáján is túl, az a gesztus, ahogy szembe megy a műfaj kliséivel (Puskás Panni) és leszámol annak őszintétlenségével (Sepsi László).
Egy jó válogatás lemezhez híven kapunk még két bonusz tracket is: két igen alapos és gondolatébresztő kultúra elméleti elemzést. Egyet Urbán Bálinttól a brazil, és egyet Nemes Z. Máriótól, a magyar nemzet tudat és a modernitás valamint a metál kapcsolatáról. Szóval ez a könyv a metálzene egy lehetséges története. Egy speciálisan magyar és irodalmi szemszögből. Ime:
- Tolvaj Zoltán: BLACK SABBATH – Planet Caravan (1970)
- Ozsváth Zsuzsa: ALICE COOPER – No More Mr. Nice Guy (1973)
- Para-Kovács Imre: MOTÖRHEAD – Ace of Spades (1980)
- Kárpáti Gábor Csaba: IRON MAIDEN – Powerslave (1984)
- Szeifert Natália: METALLICA – Welcome Home (Sanitarium) (1986)
- Pritz Péter: THE CULT – Fire Woman (1989)
- Szentesi Éva: GUNS N’ ROSES – November Rain (1991)
- Jászberényi Sándor: BODY COUNT – Body M/F Count (1994)
- Szilágyi Zsófia Emma: PANTERA – 5 Minutes Alone (1994)
- Babiczky Tibor: BURZUM – Dunkelheit (1996)
- Urbán Bálint: SEPULTURA – Ratamahatta (1996)
- Sepsi László: MARILYN MANSON/SNEAKER PIMPS – Long Hard Road Out of Hell (1997)
- Bartók Imre: NINE INCH NAILS – The Day the World Went Away (1999)
- Puskás Panni: OSSIAN – A pokolnál hangosabb (1999)
- Kiss László: SLIPKNOT – (sic) (1999)
- Nemes Z. Márió: TORMENTOR – Recipe Ferrum (2000)
- Szederkényi Olga: RAMMSTEIN – Ich Will (2001)
- Simon Márton: SYSTEM OF A DOWN – Toxicity (2001)
- Kiss Tibor Noé: THY CATAFALQUE – Vashegyek (2011)
- Tóth Kinga: KORN – Starting the Healing (2021)
- Szécsi Noémi: DREAM WIDOW – March of the Insane (2022)
