Gyakran olvasok verseket, hiszen az Illyés Gyula Könyvtár Írógárdáját is magam koordinálom. A fiatalokból álló csapat írásait heti rendszerességgel (hétfőként) jelentetjük meg a könyvtár közösségi média felületein.
A Lehetnék bárki az egyik kedvenc antológia kötetem, nemcsak azért, mert találó a címe és a borítója, hanem azért is, mert szeretem, ha a versek szépen fel vannak fűzve egy téma mentén. Amikor levettem a polcról, egyszuszra el is olvastam. Tetszett az a koncepció, hogy kortárs és régi nagyjaink egymás mellett kaptak helyet. Olyan, mintha megállt volna az idő, a problémák, az érzések ugyanazok, csak a költők személye cserélődött. Mi a suliban csak halott költőkkel „találkoztunk”, vagyis nem találkoztunk, azt sem tudtuk, hogy élő költő létezik. Most pedig elnézést kérek nagyjainktól, de a kortárs írások jobban tetszettek, valahogy közelebb álltak/állnak hozzám.
Élveztem a versek sokféleségét, azt, hogy földbe döngöltek, megdöbbentettek, megdobogtatták a szívemet, feltöltöttek és hozzám adtak.
Egy igazi időutazás a versek hullámvasútján!
