https://konyvtar.dia.hu/xhtml/esterhazy_peter/Esterhazy_Peter-Harmonia_caelestis.xhtml
Adventre a könyvtárosok kedvenc irodalmi idézeteikből állítottunk össze napi ajánlót. Esterházy legendás nyitómondatai közül én a Harmonia Caelestis első mondatát választottam:
„Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.”
Az önirónia pontosan kijelöli a regény tétjét: egy posztmodernként ünnepelt író mit kezdjen családtörténete referenciális olvasatával, azaz a történelmi tényekkel. Különösen, ha a neve is olyan történelmi, mint Esterházyé. Történt, hogy 1979-ben Mészöly Miklós önmaga helyet öt fiatal írót mutatott be a bécsi nagyközönségnek: „Esterházy, Hajnóczy és Nádas, Bereményi és Lengyel munkásságát egyként jellemzi az a törekvés, hogy a múlttal szembesülve, ne támaszkodni igyekezzenek erre a múltra, mint egy botra, hanem létrának használják.”
A többed magával előtérbe állított Esterházy az ezredforduló egyik legismertebb, kultikus írójává vált. A 27 nyelven megjelent 186 önálló kötete, a nyilvános fellépései, számos hazai és nemzetközi irodalmi díja ismerté tette nevét. Noha többek közt a Termelési regényben, vagy akár A szív segédigéiben már megjelennek családtörténeti motívumok, ám a Mészöly jósolta múlt feldolgozás, például egy igazi családregény képében még váratott magára.
Az Esterházy főműveként számon tartott Harmonia Caelestis igazi aparegény, ahol a családtörténet természetesen válik nemzettörténetté. Az apák hosszú sora egyúttal a magyar történelmet is megjelenítik, hogy azután visszaváltson szubjektív családtörténetté, és végül át és át járjon e két sík között. Az első rész, a Számozott mondatok az Esterházy család életéből bekezdésnyi fejezetekkel, töredékekben dolgozza fel a család történetét a barokk dicsőségétől a kommunizmus jogfosztottságáig. Esterházy ironikus áll családja legendáriumához, megmutatja öröksége ambivalens voltát is. De az örökséggel nem csak a párbeszédet lehet folytatni. Az Egy Esterházy család vallomásai című második részben önéletrajzszerűbben a mutatja be saját családja sorsát. Míg az első rész objektív epika, a második inkább szubjektív családtörténet, de a két rész értelmezve harmonizál egymással.
“… édesapám, e marcona, barokk főúr, kinek gyakran állt módjában és kötelességében pillantását Lipót császárra emelhetni, pillantását Lipót császárra emelte, arcára komolyságot vett, bár csillogó, hunyorgó szeme, mint mindig, elárulta, s mondotta: kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásba.”
A könyv népszerűségét jelzi, hogy azóta közel 40 ezer példányban kelt el. De az „aparegény” sikere után szembe jött a „referenciális valóság”: kiderült az édesapa, Esterházy Mátyás besúgómúltja. A traumát feldolgozni kívánó 2002-ben megjelent Javított kiadás c. könyv, a Harmonia Caelestis kikerülhetetlen folytatása és egyben kommentárja. Feszültségét a kétféle apakép adja: az irodalomé, amely a játékos fikcióban teszi jelenvalóvá a családi hagyományt, és az állambiztonsági szolgálatoké, amelyből nemcsak más múlt, de a regényétől eltérő múltszemléletet is kibomlik.
„A múlt nem azért a miénk, mert dicső; de mert a miénk, gazdagok vagyunk, és ez a fajta gazdagság növeli a szabadságot.”
