Képzeljük el, hogy Berlinben van egy kocsma, egy lepusztult, mocskos, törökök lakta környéken. Képzeljük el, hogy a kricsni mindennapos vendége egy hajdani filozófiaprofesszor, aki élete hátralévő részét a kocsmapultnak támaszkodva kívánja eltölteni, hogy a gondolkodás és a civilizáció összeomlásáról, a nyelv és az emberi viszonyok elkorcsosulásáról összefüggéstelen monológokkal traktálja az őt minden nap megvetően kiszolgáló mogorva magyar csapost, aki mégis az egyetlen és legfontosabb emberi kapcsolata. Van viszont egy történet, amit a professzor kétségbeesetten próbál elbeszélni, s ami átélése óta kísérti. Története feszes, magával sodró, mondandójának jelentősége túlmutat saját életén, s mindenen, amit addig el tudott mondani. A cinikus csapost is először kíváncsisággal, feszültséggel tölti el, talán érzi, hogy a történet mélyén talán valami olyasmi húzódik, ami mindent dolgot, a teljes érzékelhető valóságot más fénytörésben mutatná meg. A történet egykedvű hallgatójának figyelmét talán csak az köti le, hogy egy történetet hallhat egy távoli vidékről, ahová a professzort meghívták, talán az, hogy az úti beszámoló egy régi cikk, s vele egy régi történet utáni nyomozássá fejlődik. Bármilyen élénken, pontosan meséli is el azonban a professzor az utolsó extremadurai farkasok történetét, ahogy azt a spanyol vadőrtől, a nagy farkasvadászat szemtanújától hallotta, nem tudja szavakba önteni a történet valódi jelentőségét, a részletekre, a pontos időrendre fókuszál. A nyegle magyar csapos számára végül egy kacifántos, de mégis tipikus, bár érzelmesebb kocsmai fecsegéssé süllyed a sztori, a sok közül eggyé, amit hallgatnia kellett. A történeten túlmenő, az események fizikai voltán túli értelmét a professzor nem tudja, vagy már nem is akarja szavakba önteni, kifejezhetetlennek bizonyul számára, s ez előtt az elmondhatatlan előtt végül meghátrál.
Hasonlóképp, Krasznahorkai katartikus elbeszélése is meghátrál egy kimondhatatlan összefüggés felismerése, az épp csak érzékeltetett metafizikai mélység előtt. Az ironikus hangvételű, az íróra jellemző eszköztárat felvonultató mindössze 45 oldalas írás megrendítő erejű víziót rejt természet és civilizáció viszonyának összefüggéseiről.
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas, Magvető, Bp., 2009
