Ajánlót írni akkor hiteles az ember, ha a személyes kötődése is megjelenik az ajánlásában, és hát Tolna megyeiként mindig jó megyénkről szóló könyvet olvasni, különösen, ha azt jó nevű kortárs szerző írja.
De én Mesterházy Balázst – hivatalos minőségemben, mint a Tolna Megyei Illyés Gyula könyvtár igazgatója – először az új könyvtárépület felépítésével kecsegtető „Agóra program” minisztériumi tárgyalópartnereként ismerhettem meg. Az eredetileg csak egy-egy konkrét művelődési ház felújítására szánt Agóra pályázat neki is köszönhetően vált nagyvonalúbbá, akár egy könyvtárfejlesztését is magába foglaló projektté. Ám ezek is ugyan úgy elvetéltek, mint az azt megelőző tervek. Mégis ez a konkrét terv jelentette a belépőt a Modern városok projektjéhez, aminek köszönhetően 2023. szeptember elsején megnyílhat az új könyvtár.
Én évekig nem is tudtam, hogy ez a Mesterházy Balázs ugyanaz a személy, aki már elismert költőként, publikál számos folyóiratban, jelennek meg verses kötetei. És most költőként jelentkezett egy vállaltan önéletrajzi ihletettségű novelláskötettel. Ahogy az alcímben írja: novellaregénnyel. A tizenhat novella és a kötet elengedhetetlen részét képező függelék: a soundtrack, a felhasznált szövegrészletek, de még a fikciós közlemény és a köszönetnyilvánítás is szerves egészet alkotva, az önéletrajzi hitelességet tovább erősítve olvasható össze egységes regénnyé.
A siófoki születésű Mesterházy Balázs számára a gyönki kétnyelvű gimnázium diákjaként átélt emlékei, a felnőtté válás ismert irodalmi toposzai kövezik ki azt az utat, amely végére személyes hitelességgel vallja magát lokálpatriótává, válik számára Gyönk a soha el nem feledhető második otthonává, Tolna megye szűkebb hazájává.
A címben szereplő Gesztenye placcra nyílik Gyönk központi kocsmája. Ez szervezi össze a novellák megannyi sorsot felvillantó történeteit. Szereplőik hol főhősként, hol epizódistaként járnak át a szövegek közt, válnak személyes ismerőseinkké. Ám végül mindig a kocsmában kötnek ki, felidézve Hrabal szerethető hőseit, Tom Waits dalait. Mégis tévedés volna ezt a humorával magával ragadó, az érzelmeinket megmozgató könyvet egyszerű „kocsmairodalomként” olvasni. De még a fejlődésregény sem írja le teljesen a kötet sokrétűségét, noha párhuzamba állítható olyan klasszikusokkal, mint például az Iskola a határon. Erre rájátszik – sok egyéb irodalmi utalás mellett – a szereplők egyikének monogramja is: Bébé. A nem kronológikusan szerveződő novellák logikusan jutnak el a regény végpontjára, ami nem a halál – noha az megjelenik, hanem az a kozmikus élmény, ami közös lehet a Háború és béke Bolkonszkij hercegének a csatatér forgatagában átélt magányával, vagy a Sorstalanság Kövess Gyurijának kinyíló szürke egével. Vagy akár – ő is helyi szerző – Mészöly Miklós vissza emlékezésével:
„A gyermekkor, a kamaszkor helye, azt hiszem, egy kicsit mindig kétértelmű hely marad. Még ha olyannak tudna is megmaradni, amilyen volt, akkor is megszűnik. A mi távozásunkkal szűnik meg. Szóval, ahogy minden történelem is kezdődik – azzal csináljuk, hogy kilépünk valamiből. Aztán, vagy mint paradicsomra, vagy mint álparadicsomra emlékezünk vissza rá, ahonnét szerettünk volna kiűzetni… A szekszárdi Hármas-híd, mondjuk, ahogy az ember ott ücsörgött alatta, s egy pillanatra csakugyan meglátta a negyedik dimenziót.”
