Vers II. hely
Kiss István
SZIGETI OROSZLÁNOK
Sötét az ég, nagyon sötét.
Nincs rajta repedés, sehol a fény.
S az ég alatt, ezernyi tábortűz csillaga.
A szultán tábora Szigetvár alatt.
Ötvenezren vért szomjaznak.
Istenükhöz ordítoznak
S velük szemben a pár ezer.
Védi a keresztény határt.
Imára kulcsolva kezük.
Fohászuk a béke angyalához.
Testük már gyenge, árnyék.
De szívük, az oroszláné.
Tudják, a kinti tűz pusztít.
Falat, keresztet, embert.
A kapuhoz gyűlnek, utoljára.
Egyként az oroszlánok.
Sötét az ég, nagyon sötét.
Nincs rajta repedés, sehol a fény.
S berobban a fény, a sötétségbe!
Kirontanak ők is, a törökre.
S kihunyt a fény, az igazak szemében.
De az igaz fénye, soha nem halványul Isten szemében.
