A Két királyság határán elsőként a borítójával fogott meg, azt gondoltam, egy fiatal lány izgalmas roadtripjéről szól, aki gondol egyet, és egy kiskutya társaságában nekivág a nagyvilágnak. Akár egy vidám történetnek is gondolhatnánk első ránézésre, és a könyv második felében valóban egy utazásról olvashatunk, de ennél jóval többről van szó.
Suleika Jaouad memoárja súlyos betegségéről, illetve a gyógyulása után a mindennapi életbe való visszatérésről szól. A The New York Times – Life, Interrupted (Megszakított élet) című rovatába publikáló szerző kíméletlenül őszintén ír a csaknem négy évről, melyet az életéért folytatott küzdelemmel töltött.
A friss diplomás Suleika arra készült, hogy elkezdi élni a felnőttek életét; szerelmes lett és Párizsba költözött, hogy valóra váltsa álmait. Majd huszonkét évesen, telve álmokkal és reményekkel, egy új szerelem kezdetén megkapja a diagnózist: leukémia. Ráadásul az egyik legagresszívabb fajta, öt betegből csupán egy éli túl. Az élet, amelyet elképzelt magának, egy szempillantás alatt semmivé foszlott. A következő években egyetlen cél lebegett a szeme előtt: túlélni, bármi áron. És miután túlélte, ráébredt, hogy fogalma sincs, hogyan kellene tovább lépnie. A harcról szólt az elmúlt időszak, hogy maga mögött tudhassa a betegség királyságát, majd amikor hatalmas lehetőséget kap az élettől, hogy visszatérhet az egészségesek birodalmába, a két világ között reked.
Elhatározza, hogy egy különleges körutazásra indul új társa, Oscar, egy örökbefogadott kutya társaságában. Miközben beutazza Amerikát, meglátogatja azokat, akik leveleikkel, üzeneteikkel ismeretlenül is segítettek neki kitartani a betegsége alatt. A kedvenc történetem a halálsoron raboskodó texasi elítélttel való találkozása volt, aki évek óta magánzárkában raboskodott és hosszú ideje Suleika volt az egyetlen látogatója, akivel bár „egészen mások a körülményeik, de mindkettejük árnyékában ott ólálkodik a halál”.
Néha azt kívántam, bár sose érne véget az utazása, bármeddig el tudtam volna olvasni az érdekesebbnél érdekesebb történeteket, melyekből Suleika is sokat merített. Számomra az utazás csúcspontja az volt, amikor összetalálkozott egy fiatal, hippik életét élő párral, akikkel a csillagos ég alatt töltöttek egy éjszakát. Még mindig küzdött a korlátaival és kereste a válaszokat, mégis a következők fogalmazódtak meg benne: „Élek és olyan jól vagyok, amennyire csak lehetek. Kezemben az élet, melyet a sajátommá alakítok. Amit ma este érzek, az áll a legközelebb ahhoz, hogy otthon érezzem magam a saját testemben.”
Sokszor nehéz, de rendkívül inspiráló olvasmány, nem csupán azoknak, akik betegséggel vagy veszteséggel néznek szembe, hanem mindenkinek, aki keresi az útját, hiszen „az életben folyton az utat keressük, csupa rejtelem között.”
