Acsai Roland munkásságát a fordításai révén ismertem meg. A kamasz olvasóklubunk nagy rajongója Rick Riordan Percy Jackson sorozatának, melynek fordítója a Radnóti-, Zelk Zoltán- és Bárka-díjas magyar író, költő, műfordító, drámaíró. A fiatalok kérésére tematikus napot is tartottam, ahol bemutattam a mű fordítóját és írásait is.
A Csonthavazás című kisregénye (tényleg kicsi, akkora, mint egy zsebkönyv) a címével keltette fel az érdeklődésemet, szeretem a disztópiákat, és tartalma alapján ez a könyv is annak készült.
Az író elmondása szerint a Csonthavazás egy képből született, melyet kibontott egy regénnyé. Acsai Roland azt szereti ebben a regényben, hogy sokrétű, van benne fantasy-réteg, disztópia-réteg, szépirodalom-réteg, tényirodalom-réteg, filozófia-réteg, vallásos-réteg, misztikus-réteg, stb. Én pedig szeretem azokat a könyveket, melyeknek nem csak a története marad meg bennem, hanem azok az érzések is, amiket kiváltott olvasás közben. A Csonthavazás nekem ilyen.
Már a címe is előrevetíti, hogy nem egy vidám könyvet tartunk a kezünkben. Miért van az, hogy a jövőnket szomorúnak, kilátástalanul rossznak látjuk? Ez a regény is komor hangulatú, de mégis azt éreztem közben, hogy van remény valami jobbra, valami szebbre. Ez a történet egy társadalomkritika. Várjuk a csodát, és nem teszünk semmit, hogy jobb legyen a világ és élhetőbb. Azt várjuk, hogy ha baj lesz, majd jönnek a hősök szuper képességekkel és megmentenek majd bennünket. Pedig rá kéne jönnünk, hogy a hősök mi vagyunk, és a világ megmentése a mi feladatunk, csak szemléletet kellene váltanunk. Ó, és szeretnünk is kell(ene) egymást! Acsai Roland tűpontosan érzékelteti, hogy mennyire nem figyelünk egymásra, mennyire függeni akarunk másoktól, hogy levegyék rólunk a terhet és a felelősséget, hogy mennyire életképtelenekké váltunk. De, és szerencse, hogy ott van ez a DE, mindig van remény. A főhős, Per is ráébred arra, hogy amit eddig hitt, az nem vezet jóra, és lehet, hogy a csonthavazás is azért köszöntött be a rendes havazás helyett, mert valamit rosszul csinálnak azok, akik őt is irányítják.
Egy riportban azt mondta az író, hogy a fő motiváló erő számára a másik ember, aki fontos neki. Ebben a történetben is így van. Pernek is fontossá válnak emberek, akik miatt érdemes szembeszállni a rosszal, még akkor is, ha nem tudja, hogy biztosan eljön-e az, amire vágyik.
„Per és Ethümia egymásra néztek. Egyikük sem tudta, mi történik. Ilyet nem tapasztaltak azelőtt. Mi olvasztotta meg a csontokat? Biztosan nem a meleg vagy a napsütés. Mi változtatta át a rosszat jóvá, a tisztátalant tisztává?”
