Mondhatnám, hogy tátott szájjal olvastam végig a könyvet, – ami persze nem így volt, de abszolút lenyűgözött a könyv. Különlegesen megírt önéletrajzi írás. A szerzőnő csillagász, a NASA Csillagernyő-projektjének vezetője, művében párhuzamosan ír tudományos pályájának alakulásáról és magánéletéről. De mindig az asztrofizikus objektivitásával, szinte tudományos elemzéssel, mégis rendkívül olvasmányosan. Így nyerünk bepillantást az elhanyagolt kislány gyermekkorába, a felnőttkort meghatározó találkozások történetébe, fájdalmas veszteségek feldolgozásába. Különösen érdekes, amilyen életigenlő módon ír a gyászfeldolgozásról, – édesapját, majd férjét veszíti el, – és a küzdelmes újrakezdésről, s arról, hogy a csonka család hogyan lesz újra egész, vagy az ő szavaival, hogyan „valósul meg a bolygók együttállása”.
De az ismeretterjesztő szál is rendkívül erős és magával ragadó a könyvben. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki valaha is – bármilyen mélységben – a természettudományok vonzáskörébe került. Sara Seager tudományos pályájának központi kérdése, hogy hol érdemes a Földön kívüli élet jelei után kutatni, célja, hogy a Földünkhöz hasonló bolygót, bolygókat találjon munkatársaival. Mire a könyv végére ér az olvasó, már maga is nagy biztonsággal használ olyan kifejezéseket, mint exobolygó, multiverzum, biomarker gázok, és kifejezetten kíváncsi lesz arra, hogy milyen is lehet a zöld sugár. Plusz egy csomó mindent megtud a kutatói létről.
További érdekes szál a könyvben az autizmus, így azok figyelmébe is ajánlom, akiket ez a téma érdekel.
De ami a legmeghatározóbb élmény a könyv kapcsán, hogy bármennyire is sok nehézségről ír a szerző, mégis olyan töretlen pozitivitás sugárzik a könyv lapjairól, ami csak az alábbiakhoz fogható:
„Az emberek gyakran emlegetik a Napot és annak megbízhatóságát, hogy tudjuk, még a legsötétebb napokon is újra fel fog kelni. De ennek az ellentétje is igaz. Még a legderűsebb napon is számtalan csillag ragyog a kék égen túl a fejünk fölött.”
