Krasznahorkai László 1985-ös első regényéről már nagyon sokat írtak, s az újabb külföldi kiadások sikere nyomán a legnagyobb kortárs szerzők között emlegetik a gyulai születésű írót. Jómagam előbb találkoztam a Krasznahorkai forgatókönyveiből készült Tarr Béla filmekkel, mint a regényeivel, de akárcsak Az ellenállás melankóliája, a Sátántangó is rendelkezik valamilyen – a nagy műalkotásokra jellemző – kimeríthetetlennek tűnő jelentésbeli gazdagsággal, enigmatikus kvalitással, ami arra késztet, hogy időről időre elővegyem.
A szerző védjegyévé vált oldalakon át hömpölygő mondatai, egy bekezdésből álló fejezetei már ennél az első műnél is magával rántják az olvasót az író abszurditásában is komikus, de sokszor klausztrofób apokaliptikus világába. Minden Krasznahorkai írásnak van egy saját ritmusa, zeneisége, itt egyenesen táncrendje – így a tartalomjegyzék. Ugyanis valóban tangót járunk a regényben: a 12 fejezet két részre tagolódik – hat fejezetet lépünk előre, hatot hátra egy (ördögi) kör mentén Ennek megfelelően a második rész fejezetei fordított számozást kaptak, ahol az utolsó, A kör bezárul című ismét egyes számozással bír. A szöveg, s vele a cselekmény magába záródik.
A regény felénél egy már-már kényszeres, szatirikus kocsmai tangójelenetnél fordul meg táncrend:
egy közelebbről meg nem nevezett magyar kisváros közelében lévő felszámolt, teljesen elhanyagolt mezőgazdasági telepen. A telep lakói, hajdani dolgozói kiúttalan, vegetáló életvitelt folytatnak, a kisszerű csalásokon, vedeléseken kívül, s az enyészet terjedésének konstatálása mellett legfeljebb a légvárépítésben jeleskednek. A telep egyedüli reménye két rejtélyes hátterű csavargó, tőlük remélik azt az akaratot, elszántságot, ami a telep, a házak, a szivattyúk helyreállításához szükséges. A várva várt megváltó, Irimiás azonban hamis próféta, aki kicsalja a társaság maradék pénzét egy új alapítású munkaközösség ígéretével. Irimiás kocsmai monológja, a megtévesztő retorikai beszéd iskolapéldája: Estike, a fogyatékos kislány öngyilkosságát felhasználva kelt bűntudatot a telep lakói körében, hogy egy új kánaán ködképét keltse fel az éjszakai részeg tangózástól kimerült hallgatóságában. Ahogy a telep romkocsmáját a pókok, s az enyészet erői a házakat, az író kígyózó mellékmondatai, s a cselekmény szálai az olvasót, úgy hálózza be Irimiás az értékek, hit és akarat nélkül élő embereket. A telep lakói fel is kerekednek, azonban a hasonlóképp romos majorságban már új terv fogadja őket: a két csavargó besúgói hálózatot kíván létre hozni a társaságból. A szabadság nélkül élő emberek számára elmaradt a csoda, nincs kiút, de végkifejlet sincs – a telep minden banális eseményt monomániásan feljegyző felmentett orvosa önnön írói tevékenységében a valóság teremtésének képességét ismerve fel írni kezdi füzetébe a Sátántangó első bekezdését. A kör (a cselekmény, az idő – narratív és történeti egyaránt) bezárul…
