A Szekszárdi Magasiskola nyitóestéin óhatatlanul egy érettségi találkozó és egy társas-üdülés ismerkedési estjeinek sajátságos elegyébe csöppenhetünk. A régi ismerősök zajosan köszöntik egymást, az újak tartózkodóan mérik fel a terepet. Én is örülök a régieknek és veszem sorra az új arcokat: mennyi okos és szép ember. Vonnák Dianát is pont ilyennek láttam, szép is, okos is volt, de ami a legemlékezetesebb volt akkor és ott, ahogy figyelt, ahogy felmérte a helyzetet. „Kívül maradni, de szenvedélyesen a körön belül” idézte fel bennem Mészöly Miklós ars poeticáját. – Ma már tudom szakmai ártalom, Diána antropológus, város- és kultúrpolitikai kutatásokkal foglalkozik. Prózát és esszéket ír, ukránból és angolból fordít, illetve az Asymptote világirodalmi portál magyar irodalmi szerkesztője, PhD-ját a Durhami Egyetemen szerezte. – Azon a héten a „Dagály” című novelláját szedte ízekre a társaság. Érzékeny szöveg, váratlan, de pontos szóhasználat, talányos „én-elbeszélő”, mégis tapintható női szemlélet. Biztos voltam benne fogok tőle még olvasni.
Vártam és örültem novelláskötete megjelenésének. LÁTLAK a címe. Oh, igen, gondoltam: a „szakmai ártalom” – Ahogy Vonnák Diana mondja, az antropológia feladata, hogy „kulturális, társadalmi jelenségeket, folyamatokat, még ha elsőre úgy is tűnik, hogy semmi közük egymáshoz, megértsünk.” De ez a könyv irodalom. Igazi irodalom, tele titokzatos kis világokkal. Rengeteg helyszint látunk Skócia távoli szigetétől Ukrajnán át egészen Magyarországig. Számtalan élethelyzet, számtalan beszélő. Az egyes szám első személyű megszólalót egyszerűen beazonosíthatnánk a szerzővel, de váratlan rá kell, jöjjünk ő egy haditudósító férfi, aki az ukrán forradalom lázas napjaiban ejt teherbe egy operatőr lányt, vagy egy építész, aki a város-rehabilitáció közben jön rá, hogy amit építeni kell az a kapcsolata a fiával. Persze a legtöbbször nő az elbeszélő, hol magára hagyott kislány, hol testképzavaros kamasz, hol más gyerekét megszülő béranya, vagy az élete végéhez készülődő idős hölgy. Számos motívum kíséri végig a kötetet. A szülő gyermek kapcsolat, az idegenség, a női test
élménye, az emberek közti súrlódások és az azokat kezelni képtelen eszközeink. “Kívül közöny, belül tériszony” – mondja az egyik írásának hőse. Pedig kívül is mekkora tér van ezekben a novellákban: az egész tágas és ismeretlenül ismerős táj. Az emberek ezekben a novellákban inkább érzékelik, mint értik egymást. Mint akiknek nincs a világban és egymásban helyük.
A kötet olvasója is egyszerre érzékeli egy távolságtartó megfigyelő (antropológus?) tárgyilagosságát, és egy érzékeny író szolidaritását. Ahogy Mészöly Miklós mondta: „Komolyan hiszem, hogy csak az tud igazán tárgyilagos lenni, akinek minden oka megvan rá, hogy elfogult is legyen. Az igazi megértésben mindig van egy csöpp gyengeség is.”
