Krumplihéjpite Irodalmi Társaság- micsoda cím! Régóta szemeztem ezzel a könyvvel, aminek a borítója arról árulkodik, hogy az egyik filmes szolgáltató is elég jónak találta, hogy megfilmesítse. A Moly.hu-n is igen jó, 92%-os értékelést kapott.
Ezek után nagy várakozással kezdtem bele a könyvbe, aminek megjelenését nem érte meg a szerző, unokahúga rendezte sajtó alá a kéziratot.A műfaját tekintve levélregény, ami az elején kissé megnehezítette számomra az olvasást. Mert nem két ember levelezéséből bontakozik ki a cselekmény, hanem jó páran leveleznek.
Nem szeretek direkt szomorú könyveket olvasni, hiszen pont elég rossz történik velünk az életben, de az utóbbi időben valahogy megtaláltak a háborúról szóló könyvek (Hajnali láz, Madárdal, A japán szerető). Ez sem volt kivétel.
1946-ban egy ismeretlen férfitől kap levelet Juliet Ashton kisasszony, az újságíróból lett sikeres könyvszerző. Dawsey, a levél írója, Guernsey-n (sziget Franciaország és Nagy-Britannia között) él, amit a háború alatt elfoglaltak a németek. Kettejük levelezése válik egyre kiterjedtebbé, miután az irodalmi társaság többi tagja is szeretné megismerni a lányt. Juliet szívében egyre nagyobb helyet foglalnak ezek a személyesen nem ismert emberek, amit persze a gazdag udvarlója nem néz jó szemmel.
A levelekből kirajzolódnak a háborús hétköznapok, az egyéni sorsok, tragédiák, az olvasás, a könyvek és egymás szeretete…mindez humorral átszőve, „szívmelengető”, „bájos”, szeretetteljes olvasmánnyá téve a könyvet.
Amikor a végére értem, egyrészt sajnáltam, hogy nem tudom tovább nyomon követni a szereplők életét, másrészt rögtön elhatároztam, hogy ez lesz az a könyv, amit ajánlani fogok legközelebb.
