2015 októbere óta működik egy felnőtt olvasóklub könyvtárunkban, amelynek lelkes tagja, vezetője vagyok. Minden hónapban kiválasztunk egy közös olvasmányt, amelyről beszélgetünk a találkozásaink során. Az elmúlt hónap közös olvasmánya Ljudmila Ulickaja Csak egy pestis című írása volt.
A mű szerzője a baskíriai Davlekanovóban született 1943-ban, gyermekkorától kezdve sok verset írt, de (egy kivételével) soha nem publikálta őket. Első novellái irodalmi folyóiratokban jelentek meg, ezeket többnyire fiatalkori élményei ihlették. Már ötvenéves elmúlt, amikor első önálló elbeszéléskötete – megjelent Franciaországban franciára fordítva. A Moszkvában élő kortárs orosz írónő műveit több rangos irodalmi díjjal tüntették ki.
A Csak egy pestis megjelenése nem véletlenszerű, a szerző 35 éves korában írta 1978-ban, egy forgatókönyv író kurzus felvételi dolgozataként. A mű a szerző fiókjában lapult, megírása után 42 évvel vette elő, mivel úgy érezte most vált aktuálissá.
A történetben egy pestiskutató férfit felrendelnek Moszkvába, hogy beszámoljon a kutatás eredményeiről (1940-ben járunk). A beszámoló után rosszul lesz, kórházba szállítják, ahol kiderül, hogy pestises lett. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, hogy begyűjtsenek mindenkit, akivel az elmúlt pár napban kapcsolatba került, és megállítsák a járványt.
Ebben a kötetben valóban forgatókönyvről van szó, egyre gyorsuló ütemben követik egymást a rövid jelenetek, az események felpörögnek. Főszereplő nincs, a rövidke történetekből nem ismerhetjük meg az egyes szereplőket, csak viselkedésükről, érzéseikről kapunk képet. A sok-sok szereplő mind nagyon különbözik egymástól, csak egyetlen dolog közös bennük: találkoztak a pestises férfival.
Nehéz az olvasónak nem párhuzamot vonni napjaink történései, a vírushelyzetben átéltek és a könyvben ábrázoltak között. A kor, amelyben a történet játszódik, távol van mai viszonyainktól, amelyben élünk, de ami miatt érdekes olvasmány Ulickaja műve az emberi reakciók, érzések megragadása. Hogyan állnak a mű szereplői a vészhelyzethez? Nagyon hasonlóan, mint amit magunk is megtapasztalhattunk. Nem vagyunk egyformák, mindenki másképp reagál a veszélyre. Aggódás, félelem, zavarodottság, bátorság, tagadás…
Nagyszerű írás, érdemes elolvasni.
