A sok kedvenc könyvem közül különösen kedvesek Tompa Andrea regényei, amelyek ismerőssé tettek számomra egy ismeretlen világot: Erdély múlt századi történelmét, az erdélyi lélek sajátosságait, az erdélyi mindennapokat. A kolozsvári származású író mindezek hiteles ábrázolója, bár 1990-től Budapesten él és alkot.
Az önéletrajzi ihletésű alkotás központi szereplője az 1989-es romániai forradalom évében éppen egyetemi tanulmányait elkezdő kolozsvári diáklány. Ugyan a decemberi eseményeket leíró fejezetek keretezik a történetet, de a regény nem csak a diktatúráról szól. A 38 fejezetből, mint mozaikdarabokból, egy család több generációjának szinte az egész 20. századon átívelő viszontagságos élete is kirajzolódik. Mi pedig ugyanúgy, mint az író többi művében, szinte szemtanúként élhetjük át a történéseket, a hétköznapok részesei lehetünk.
Engem különösen megragadtak a női karakterek, a történelem sodrában élő és valahogy elboldoguló nők: az anya, a nagyanyák, és köztük a lány is, aki az események hatására végül a saját sorsát kézbe venni tudó, érett fiatallá válik.
A hóhér háza a szerző négy kötete közül elsőként jelent meg, de úgy alakult, hogy én utolsóként olvastam, és nem bántam meg ezt a sorrendet.
Azután vettem kézbe, miután felkavart az író legutóbbi műve, a 2020-ban megjelent Haza. Itt már a lány generációját 30 évvel később látjuk viszont, ahol egy középiskolai osztálytalálkozó szembesíti a főszereplőt azzal, hogy a haza elhagyása milyen otthontalanná tette végül őket, még akkor is, ha csak az anyaországba költöztek át.
Azért volt szerencsés ebben a sorrendben olvasni a regényeket, mert a borús és melankolikus hangulatú Haza után jó volt átélni azt a 18 éves “előttem az élet” hangulatot, amikor még bármi lehet, ahogy az anya fogalmaz: „…csináltok, amit akartok, lányok”.
Érdemes Tompa Andrea minden könyvét elolvasni, nem számít a sorrend!
