Az én nagy kislányom, aki lassan kilenc éves lesz, imád olvasni, és sokat olvasunk együtt is. A legutóbbi közös könyvünk Varró Zsuzsa Áfonyka című gyerekregénye volt. Mióta Adél megszületett, igyekszem minőségi gyermekirodalommal ellátni, felhívni a figyelmét fontos témákra, történetekre, amik nem szeretném, ha kimaradnának az életéből. A gyermekkönyvtárunk szuper állományát kihasználva, erre minden lehetőségem meg is van. Rengeteg közös kedvencre tettünk így szert, újabb és újabb
beszédtémákat jelentő könyveket szerettünk meg együtt. Varró Zsuzsa Áfonykája régi adósságunk, hiszen először 2015-ben jelent meg, bár azóta már több kiadást megért. A szerző nevének hallatán gondolom, sokan gyanakodni kezdenek, és igazuk van, Varró Dani nővéréről van szó, sőt Dani versbetétei színesítik a történetet. Domján-Udvardy Melinda illusztrációi olyan kellemes atmoszférát teremtenek, amik jól illenek a történethez. Ez a regény nem egy pörgős, izgalmakkal teli történet, mert Áfonyka, a kis erdei tündér habitusa sem ilyen. Vannak ugyan kalandok, a kis főhős találkozik fává változott királyfival, rendetlen királylánnyal, sárkánnyal, jólelkű erdőlakókkal, állatokkal, növényekkel, bolondos széllel, de a történet csak lassan csordogál előre. Talán emiatt inkább nagyobb, iskolás gyerekeknek ajánlanám, ők talán kitartanak a történet végéig, és meglátják az értékeit. A tündérkéből kedvesség, jóakarat, jószívűség árad, még a negatív hősöket is inkább sajnáljuk, mint megvetjük vagy féljük. Ez az érzés belengi az egész könyvet, és egy gyerekkönyv esetében számomra ez a legfontosabb, ettől lesz értékessé. Varró Zsuzsa nem zárta le a történetet véglegesen, mi nagyon reménykedünk, hátha egyszer még megírja a folytatást is.
