A szerző Máglya című művének elolvasása után biztos voltam benne, hogy a második, nagy sikerű, eddig legalább 30 nyelvre lefordított, A fehér király című könyve is tetszeni fog nekem. Nem is csalódtam benne!
A történet főhőse Dzsátá, egy 11 éves fiú, aki egyik pillanatról a másikra veszíti el a gyermekkor biztonságát, amikor édesapját váratlanul elhurcolják „egy tengerparti kutatóintézetbe”, valójában egy kényszermunkatáborba a Duna-csatorna építkezésére.
Az egymással lazán kapcsolódó – csak néha egy-egy szereplőre, vagy eseményre visszautaló -, novellafüzérből bontakozik ki az a másfél évnyi várakozás, amely közben megismerkedünk az édesanyjával magára maradt fiú mindennapi küzdelmeivel az iskolában és családja történetével a nyolcvanas évek egyik meg nem nevezett totalitárius diktatúrájában.
Megrázó történetek sorakoznak egymás után, csak néhány humorosabb epizóddal oldva a feszültséget. Dzsátá saját bőrén tapasztalja meg a diktatúra kíméletlenségét és abszurditását, de szembesül társai, tanárai, a környezetébenélő emberek kegyetlenségével is.
Tanúja lesz pl. egy érkező banánszállítmány miatti lázadás kitörésének, vagy elszenvedője egy szörnyű tréfának, amelyet a gyerekekkel árkot ásató munkások űznek vele. Megtapasztalja, hogy még egy lövészverseny végeredménye sem az ügyességen múlik. Az egyik legmegrázóbb fejezet számomra a gyerekcsapatok közötti búzamezőn zajló csata elbeszélése, ami igazi élet-halál harccá válik. Mosolyfakasztó rész a Mozi című novella, amelyben egy áramszünet miatti fejetlenséget kihasználva, a gyerekek a szellőzőn felmászva, igyekeznek kideríteni a mozi egy rejtett termének titkát.
Ezeket a történeteket Dzsátá csöndes kétségbeesettsége, apja utáni vágyakozása tartja össze, azé a fiúé, aki a reménytelenségben sem adja fel a reményt.
Ezt a megrendítően lebilincselő, egyszerre szívbemarkoló és felkavaró novellaregényt ajánlom azoknak a felnőtteknek és akár középiskolásoknak is, akik igazi, mély olvasmányélményre vágynak.
