Egy könyv sokféle kép válhat aktuálissá: a közel 10 évig írt, és csak 2016-ban megjelent Egy mormota nyara a napokban Franciaországból történt brutális gyilkosságok után aktuálisabbnak tetszik, mint valaha. A szerző Németh Gábor, noha alapvetően békés, kontemplatív (filmdramaturgiát, kreatív írást, forgatókönyv írást oktató) tanárember, manapság az SZFE „forradalmár hőseként” látható a híradásokban. Erkölcsi kényszerből vállalt idegen szerep ez egy írónak, akit számos irodalmi beszélgetés moderátoraként, évekig az ÉS kvartett megszólalójaként a rádión hangján keresztül is megismerhetett az ember. Az Egy mormota nyara olvasása közben is az ő hangját hallottam…
A regény elbeszélője helyvadász. Lord Byron halálához keres alkalmas tengerpartot egy vámpírfilmbe. A szemlélődés a hivatása, de az értelmezés a szenvedélye. Amszterdamtól Rómán át Biarritzig utazik, hogy föllelje a vámpírfilm legalkalmasabb helyszínét. Amszterdamban, a bevándorlók negyedének közelében szemtanúja lesz egy látszólag jelentéktelen eseménynek, ám ez a történés arra inspirálja, hogy a társadalom különböző szintjein élők elidegenedésére új szemszögből tekintsen rá. Nemcsak a fényképezőgépével, de agyban is folyamatosan fotózik, feltérképezve, gondolataiban összegezve a kulturális különbségekből fakadó konfliktusokat, miközben megpróbálja megérteni a különbözőségekből fakadó előítéleteket. Akármerre jár a világon, előbb-utóbb tanúja lesz valami jóvátehetetlennek. Az üres tér tetthellyé változik, megtelik az idegenség bűnébe eső szereplőkkel. Az elbeszélő végül egy kikötőben veszteglő hajón talál menedéket, hogy olvasója döntsön a sorsáról.
A laza, mesélős, naplószerű, levélbetétekkel tarkított, posztmodern szöveg sajátos műfaji dilemmával szembesíti az olvasóját. Az Egy mormota nyara lehet az elbeszélő gyermekének szóló parainézis, de akár emlékirat vagy irodalomterápiás esszépastiche is. A Mészölyre, Camus-re és Antonionira való utalásokban, jelenetként, helyszínként, idézetként vagy a karakterábrázolás szintjén visszaköszön a Közöny, a Koldustánc, A bukás, a Saulus, a Foglalkozása: riporter. A stiláris hommage-ok, például a tudatos játék a fényviszonyokkal; az elbeszélés ritmusa, a lassítások, a pásztázások és a felgyorsítások; a Filmet idéző montázstechnika társítva az elbeszélő aktuális feladatával és az elbeszélői pozícióra tett utalásokkal együtt teremtenek a végkimenetel tekintetében erős feszültséget. A regény mindent megtesz annak érdekében, hogy gyanúnkat anélkül táplálja, hogy felfedné a titkát. A gyanú az elbeszélteket rejtjelezett nyomokként olvastatja, akárcsak Camus vagy Mészöly, metafizikai szintre emeli a rejtélyt, s vele a szöveget behálózó szorongást.
A cím alapja Byron egyik aforizmája – „Ha az életből levonjuk a gyermekkort (ami vegetálás) – az alvást, evést, mosakodást, be- és kigombolkozást – mi marad a tulajdonképpeni létezésre? Egy mormota nyara.” – e nyár rövidsége a művészet nélküli életet jelzi, amire már az elbeszélő is némi iróniával reflektál: „ami [a művészetből] maradt, az színtiszta dekoráció / dasein helyett design”. Ezért az Egy mormota nyara hiába Camus-újraírás, szembemegy az egzisztencializmussal.
Európai és nem európai, városlakó és nomád, gazdag és szegény találkozásait a kvázi kapitalista adásvétel logikája szervezi – állítja a regény. A regény olvasatát nyilvánvalóan befolyásolja az európai migrációs krízis, melynek során „mindazok a szabadságjogok, amik egyszerre szimbolizálják és legitimálják az úgynevezett európai kultúrát, egy pillanat alatt olvadnak el az iszlámtól való félelemben és a tehetetlenségben”. Viszont az Egy mormota nyara túlmutat ezen, és úgy tesz kísérletet a kitaszítottakkal vagy megvetettekkel való találkozások megértésére, hogy távol áll tőle a szentenciózusság. Az egymástól világnyi távolságra lévő emberek találkozásainak értelmezési kísérletei a nyugati kultúra szétszabdaltságára, a mélyben működő beállítottságok és előítéletek alattomosságára vezetik rá az olvasót – de a regény gazdag és szertefutó anyagába mindehhez neki magának kell belebocsátkoznia, kiemelve, ami számára fontos.
„Az izgat, hogyan lehet a főtémával kapcsolatos, úgynevezett valóságos élményeket fikció alapjává tenni, eltávolodni a közvetlen életrajztól úgy, hogy a szöveg mégis megőrizze a személyes tapasztalat naplószerű közelségét. Úgy beszélni számomra fontos, amúgy az up to date politikai-társadalomelméleti diskurzusban is tárgyalt emberi konfliktusokról, hogy a beszéd mégis mindenestül érzéki maradjon, egy ember érdekes történetévé váljon.” Németh Gábor
A könyvet – melynek borítóján Roskó Gábor A Duna-delta című festménye látható – 2017-ben az Aegon díj legjobb 10 könyve közé választották, és a díj honlapján óravázlatot csatoltak hozzá: https://www.aegondij.hu/iskolai-program/oravazlatok/nemeth-gabor-egy-mormota-nyara-oravazlat
