Nádasdy Borbála: Asszonyszerelem, asszonysors
Ismét visszapakolás közben akadt a kezembe egy könyv, aminek a címlapján egy szimpatikus idős hölgy mosolyog visszafogottan. Gróf Nádasdy Borbála műveivel már korábban is találkoztam, három kötetet töltöttek meg visszaemlékezései: Zagolni szabad, A szabadság zaga, Maradni szabad.
Kiderült, hogy csak nekem új ez a 2017-ben megjelent könyv. Ezúttal a Magyarországra hazaköltözés óta eltelt egy évről, a benyomásairól, és persze az 1956 óta eltelt 60 évről mesél őszintén az írónő.
Nem minden mondatával értek egyet, például amikor a magyar nyelv változását bírálja, de vannak benne gondolatok, amik egy világlátott, majd’ nyolcvanéves asszony bölcsességét mutatják. Tetszett benne, hogy külön fejezet szól rólunk, könyvtárosokról, akik kedvesen fogadták, amikor író-olvasó találkozókon vett részt szerte az országban.
Egyfajta szomorúság, mélabú lengi be a történeteket, hiszen Franciaországban maradtak a grófnő fiai, unokái, a hazaköltözés után nem sokkal meghalt a férje, már Párizs sem olyan, mint régen volt, és itthon is sokfelé a pusztulás látszik.
Ugyanakkor van benne életigenlés is, folyamatosan érezni lehet a sorok közt a hazai táj, az emberek szeretetét… Ábrányi Emil hazafias versével, illetve a következő mondatokkal zárul kötet: ”Kétségtelenül hazafias vers, de a lélek karbantartója, biztató és reményt éltető, mert ugye volt már rosszabb is.
Mondom, eljön újra a tavasz!”
