A könyv szerzője, Csiszár Mária, 6 évig tanult egy budapesti egyetemen magyar, angol és néprajz szakon a 70-es évek végén. Aztán hazament Zilahra. Férje építész. A történet 1988 nyarán indul. A házaspár negyedik gyermeke, Kati készülődik erre a világra megszületni.
A születés boldog csodája mélységes csendbe fordul. Spina bifida, azaz nyitott gerinc és más baj is van. Törött combcsont, a korán lábra tekeredő köldökzsinór belenő a fejlődő izomba.
A könyv küzdelem Katiért. Küzdelem Kati létezésének a jogáért. A lehetőségért, megpróbálni az életet. Mert ki sem adják a kórházból. 2 hetet ígérnek a gyermeknek, hagyja, ne kötődjön hozzá, tanácsolják az anyának. Gyermek nélkül kell hazamenni, de bejár látogatni. Egy hónap múlva még él, mégis hazaviszi, „s a drága kicsi lány elfoglalta az őt megillető helyet a házban, a családban.”
Máriával végigkövetjük, végigéljük a mindennapok harcát. Megismerkedünk ezzel a kegyetlen születési rendellenességgel, a tüneteivel és azokkal a pici lehetőségekkel, amelyekkel valamennyire elviselhető és vállalható az élet.
Bepillantást kapunk egy erdélyi magyar értelmiségi család életébe. Az ottani és akkori életkörülmények zordságába, nehezen viselhetőségébe. Igazi kordokumentum. Láthatóvá válik a család ereje, segítő közegében azért mégis élhető ez a világ is.
Kati betegsége nagy nehézségek elé állítja az édesanyát. Van-e joga küzdeni egy ennyire korlátozott életért, hosszabbítani a gyermek szenvedését. Ő azt a választ adja, hogy igen. Hogy mindent meg kell tenni az életért, az ittmaradásért. Kati kárpótol. Jókedvvel, mosollyal, szeretettel. Mindenkiből a jobb énjét hozza elő. Az ő hiányai mellett eltörpülnek a gondok. A testvérei is imádják, versengve szórakoztatják.
Közben az édesanya igazi tudójává válik ennek a betegségnek, Kitanulja a tüneteket, enyhít, ahol és, amit tud. A férj, a nagyszülők is mindenben segítők. Az egyik nagymama mondja az első találkozáskor Katinak, hogy olyan, mint egy megfagyott barackvirág. Mária mindent megtesz, hogy ez a megfagyás mégse legyen halálos. Mivel Budapesten tanult, kiterjedt magyarországi kapcsolatrendszere van. Leveleket ír, segítségeket, lehetőségeket kér. Hívő katolikusként az egyházat is segíteni kéri. Baráti kezek mindenütt. Megragad minden adódó lehetőséget. Elviszi Katit, ahova csak tudja. Mindig hűen leírja utazásait, a fogadtatást, az ottani életkörülményeket. Tényleg kordokumentum. Eljut Franciaországba is. De a gazdagabb élet nem mindig megoldás. Ahol nem teljes elfogadással és emberséggel közelítenek az kislányhoz, ott nem hagyja őt.
Ahogy telik az idő, és olvassuk a baba életének hol harcos, hol nyugalmasabb napjai történetét, lassan kirajzolódik előttünk, mi is ez a betegség, mivel jár, mi a megoldás. És hogy a lehetséges megoldás mennyire az, mennyire biztosít élhető életet. Megéri-e? Mária persze gondolkodik, mérlegel, de benne soha föl nem merül, hogy lehetne hagyni, hogy lehetne nem az élet mellett dönteni.
A család áttelepülési kérvényt ad be. Mária ír a pécsi gyermekklinikára – mivel senkit nem ismer, mindenki számára – szakszerűen leírva lánya állapotát, a gondozása közben fölismert enyhítő lehetőségeket. Megnyugtató, segítő és elismerő választ kap a meghatott orvosoktól. Kati előtt út nyílik a megmentő műtétre.
Romániában nagy változások történnek. A diktatúra megbukik. Máriával együtt élhetjük át a nagy pillanatokat. Megtörténik az áttelepülés Magyarországra. Annak minden nagyszerűségét és nehézségét láthatjuk. Megszületik az ötödik gyermek is. Minden változik, csak a küzdelem Katiért nem. A történet ott ér véget, hogy Kati életmentő műtétje megtörténik. Kinyílik az út az élethez. Barackvirág mégsem fagyott el. De hogy ez így történjen, ahhoz az édesanya emberfeletti küzdése kellett, hogy bebizonyítsa a világnak gyermeke jogát és lehetőségét az életben maradáshoz.
Szépséges, igaz írás. Ahol beteg van, ott erőt ad. Ahol szerencsére nincs, ott elismerést és főhajtást. Mária imájánál szebben nem tudnám lezárni ezt az ismertetőt.
„Köszönöm, Uram, köszönöm, hogy velünk voltál, hogy az öledben tartottál, amikor a legnehezebb volt. Köszönöm, hogy megtartottad ezt a drága kicsi életet. Áldd meg azokat, akik segítettek ebben. Csak arra kérlek, Uram, most, hogy újra letettél a földre, maradj mellettem, mellettünk, segíts, tölts fel újra szereteteddel, hogy bírjam tovább, amíg szükségük van rám, amíg rám bíztad őket.”
