Katherine Paterson, amerikai írónő regénye 1977-ben íródott, mely a következő évben elnyert egy igen jelentős díjat, a Newberry Medált. A könyv Híd Terabithia földjére címen 2007-ben jelent meg nálunk, az első magyar fordítása pedig 1990-ben Híd a túlvilágra címmel.
A könyv az írónő fia, Peter L. Paterson visszaemlékezései felhasználásával készült, megtörtént események alapján. Csupó Gábor, magyar származású rendező filmet is készített a regényből 2007-ben.
A szereplők gyermekek, de nem gyermekregényről van szó, és nem is a fantáziairodalom egy darabjáról. Filozófikus, létértelmező mű.
Két tízéves gyerek a főszereplő. A fiú, Jess. Szegény. Négy lánytestvérével és szüleivel él egy tanyán. Jócskán be kell segítenie a család életébe. Imád futni és kiválóan rajzol. De nem másolja a valóságot, annak csak nyomai fedezhetők fel alkotásaiban. Amit beleérez a világba, amit lát abból, azt veti papírra. Magányos. Csak a szépséges, fiatal énektanárnő ismeri el tehetségét.
A lány, Leslie. Gazdag. Városból jön. A szüleivel most költöznek a szomszéd tanyára. A szülők fiatalok, képzettek, írásból élnek. Engedik szabadon élni lányukat, engedik magányosnak lenni őt. Leslie okos, jó futó. Minta tanuló, mindenben jól teljesít, könnyedén. Csodálatos történeteket mesél. Képzelete felülemeli a valóságon. Egyedül van..
Mindkét gyerek kilóg a sorból. Tehetségük nem engedi őket belesimulni a közösségbe. Mást és máshogy látnak ők. Más a fontos, más az értékes.
Szomszédok. Hamar egymásra találnak, elválaszthatatlanok lesznek. Még a szerelmen innen. Önmagukként néznek a másikra. Mivel a világ idegen nekik, és ők is idegenek benne, alkotnak egy másik világot, ami az övék, ami otthonos tud lenni számukra, ahol ők is uralkodók lehetnek, ahol az ő szabályaik szerint fut az élet. Ez Máshol-ország. Mert az itteni világ nem élhető nekik. Csak pár lépés a valós világtól. Egy kiszáradt patakmedren túl, a kezdődő erdő még nem túl sötét szélén egy kis eszkábált kunyhó Máshol-ország királyi palotája. Csak egy kötélen lehet átrepülni ide a patak felett. Csak így valóságos és hiteles az út a képzelet királyainak országuk földjére, a maguk alkotta törvények szerint. Még a beszédük is emelkedettebb itt, eltér a mindennapi szóhasználattól. Máshol-ország megalkotója a kislány. Magabiztos, félelem nélküli. A fiú is méltó társ ebben a játékban, akkor is, ha félelmeit még nem tudta legyőzni. Mindent megbeszélnek, újragondolnak, átértelmeznek. Értelem, szellemesség és jóság járja át ezt a világot. Itt jól érzik magukat. Békében vannak. A fiú karácsonyi ajándékaként egy kiskutyával egészül ki az udvartartás.
Közben élik mindennapi életüket az iskolában és az otthonukban. A múlt század hetvenes éveiben járunk az Egyesült Államokban. Olvashatunk gyerekes ármánykodásokról, vicces megleckéztetésekről, könyörtelen megszégyenítésekről, a szülők küzdelmes életéről. De mindez egyre inkább színpadi kelléknek tűnik. A gyerekek egyre inkább ragaszkodnak Máshol-ország világához. Mennek oda esőben, szélben, átrepülnek a folyóvá duzzad patakon. Változnak a körülmények, nem akarják meglátni.
És elég egyetlen aprócska figyelmetlenség, egy percnyi rá nem gondolás, ami akár árulás is lehet. Ha nincs félelem, elfelejtünk óvatosnak lenni. És megtörténik, aminek nem lenne szabad soha megtörténnie. A folyóvá lett patak kéri a jussát. Máshol-ország alapjaiban kezd inogni. Megbicsakló értelem, mardosó önvád, mélységes gyász – csak ennyi marad. Meg a körüllévők tehetetlen döbbenete.
De nem ragad el mindent az ár, a patak apadni kezd, a gondolatok tisztulnak. Máshol-ország nem hullhat a mélybe. Akkor mi értelme volt mindennek? Kettejük királysága volt, de egyikük egyedül maradt.
“Elment, elhagyta. Elhagyatta vele a régi énjét, becsalogatta a maga világába, s még mielőtt otthonossá vált volna benne, de amikor már késő a visszatérés – egyedül hagyta.”
Nincs hová menni, nincs miért, csak nő a félelem. De Máshol-ország nem veszhet el. Amit ott kapott, vissza kell adnia a világnak. Máshol-ország nem záródhat össze. A magára maradt, összezúzódott gyerek megérti, mit tehet kettejükért, most már egyedül. Utat nyit Máshol-országba, valóságos hidat épít a patak fölé, hogy átjárható legyen a két világ. És láthatatlan hidat épít a félelmei fölé. Mégsem késő visszatérni. Ehhez kell igazán bátorság. Amit talált, amit megértett, amit kapott, másoknak is meg kell mutatni, oda-vissza járható utat építeni, megnyitni Máshol-országot. Csak így nyerhet értelmet a veszteség.
Gyerekekkel történt, de felnőttnek ad belátást és bölcsességet.
