A mezőgazdász végzettségű Fekete István hazánk egyik legolvasottabb írója, idén ünnepeltük születésének 120. és halálának 50. évfordulóját.
Újraolvastam 1942-ben íródott Hajnal Badányban című ifjúsági regényét. A 19. század második felében játszódó történet az első pillanattól elvarázsolja az olvasót. A badányi erdő mélyén új vízimalom kezdi meg mindenki számára fontos munkáját. A molnár kislánya, Panni, és a molnárhoz koldusként jövő, munkát kérő fiú, Mátyás barátságáról, majd kalandos szerelméről szól a könyv. De mellette tanúi lehetünk az emberek nehéz, dolgos életének. A hétköznapok és a rendkívüli idők történéseinek.
Teljességgel fölépíti Fekete István ezt a régi világot, hova alig várjuk, hogy újra és újra visszatérjünk olvasásunk folyamán. Az író elevenné tesz mindent, él, gondolkodik, érez az is itt, ami egyébként élet nélkül való. Így kerülünk kapcsolatba tárgyakkal, a természettel. Ezzel érteti meg az író helyünket a világban, és kapcsolódásainkat a világgal, amit, ha nem értünk, nincs lehetőségünk méltó emberi életre, változásra, emelkedésre.
Fekete István a tőle megszokott szépséges nyelven beszél, súlyosan, tömören. Egy fél mondat mögött egy fél élet. A párbeszédek balladásak, rövidek, súlyosak, sejtetőek. Megtalálja a megfelelő szót, hogy a legkevesebbel a legtöbbet mondja. Igazi örömöt ad az olvasása. Nyelviekben, lelkiekben is.
Mint mindig az életben és az írott világban is, nagy szerep jut az emberi döntéseknek. Vajon a szereplők fölismerik-e lehetőségeik közül a jót, van-e bátorságuk azt választani és amellett kitartani mindvégig? Erről szól ez az izgalmas történet is. Aki rosszul méri fel helyzetét, akár oktalanság, akár nyerészkedés miatt. a következmények pusztító hatása elől meg nem menekülhet. A szereplők sorsa örvénylő mélységekbe, magányba, kitaszítottságba húzza le őket, csaknem a halálig, mikor is a legmélyebb sötétség után eljön a hajnal.
Bárkinek ajánlható a regény. Minden szavában szépség, a teremtő élet tisztelete, az emberi igazság keresése és a természet ünneplése.
