A Nobel-díjas francia író Raga című kötetében egy különleges, a távoli helyre, Vanuatura, közelebbről a Pünkösd-szigetre (Raga) kalauzolja olvasóját. A leginkább útinaplónak nevezhető könyv Raga bemutatásán keresztül Vanuatu, tágabban pedig Óceánia, a láthatatlanná vált kontinens (újra) felfedezésére vállalkozik. Óceániát, a déli szigetvilágot, mint egységet, sohasem ismerte fel a modern ember. Mindig is az álmok és a mítoszok földje volt és maradt. Feltevések szerint létezett egy ősi, egységes polinéz civilizáció, az első nagy tengerjáró kultúra, amely a Csendes-óceán irdatlan térségein szétszórt szigetvilágot benépesítette. Vanuatu múltja a mondák homályába vész. Az európai felfedezők álmai pedig a déli kontinensről szóltak, szemük előtt vagy az ártatlan vadember, vagy a primitív kannibál alakja képződött meg. Az álmodozó felfedezők után a kifosztó és kisajátító küldöttek érkeztek meg a szigetvilágba, s Óceánia „elsüllyedt” a gyarmattartó nemzetek lázas parcellázó tevékenysége nyomán.
Le Clézio finom ecsetvonásokkal tárja elénk a természeti környezet kultúraformáló kényszereit, a gyarmati múlt borzalmait, egy tradíció erőszakos felbomlasztását követő kulturális krízis dilemmáit. Raga, Vanuatu a legendák földje, az útinapló mondák segítségével mutatja be a szigetek történelmét, a szokásokat (a Gol ugrás, a kava ital, a szellemek tisztelete, a környezettel való együttélés, a cserekereskedelem), a tárgyi kultúrát (gyékényfonás, vitorlások). Le Clézio sorai nyomán látomásszerű, kontemplatív képekben tárul elénk Raga természeti környezete, az ősök tettei, a gyarmatosítás eseményei és emlékei. Leginkább azonban a melanéz lélekre kíváncsi – ha maradt még mit felfedezni, ha van még titok a műholdak világában, akkor az a benső valóság, a vágyak, legendák, énekek birodalmában lelhető fel. Az író úgy véli, az ősi világ szemlélete a turizmus és a modern távközlési eszközök korában is fellelhető Vanuatun. A szellemek, az ősök jelen vannak a szigeteken: az álmokban, a varázslatokban, a földhöz való viszonyban. A melanéz képzelet teremtőerejét példázza, hogy az újabb idők tragikus eseményeit gyakran színezi mitikus elemekkel. Az ősi mítoszok és szokások, a modern ismeretek egymásba fonódva alkotják az új melanéz kultúrát.
Óceánia felfedezésén nem a nosztalgikus múltba temetkezést érti az író. Ezekben a félreeső világokban új kultúra születhet az ősi tradíciókhoz fordulás és a különböző népek találkozása folytán. A kreol nyelvek létrejötte – bár kifejezéseikben őrzik a gyarmati erőszak lenyomatát – az új nyelv, az új lélek akarásának jele: a régi kultúra plasztikus erejét bizonyítja. Le Clézio szerint a szigetek fiatal népei életképesek, hagyományaik ártatlanságát a megélt szenvedés bölcsességgé nemesítette. Ha valakit érdekelnek a távoli, különleges kultúrák, érdemes elolvasnia a könyvet.
