A világhíres etológus 1971-es könyve gyerekkorom legfontosabb, legmaradandóbb olvasmányai közé tartozik. Goodall elsőként tanulmányozta a vadon élő csimpánzok életét és viselkedését, az általa 1960-ban megkezdett kutatás azóta is folyik Tanzániában, a Gombe Patak Nemzeti Parkban. Goodall első könyve egyben a doktori mesterremeke is volt, amiben az első 10 év megfigyeléseinek úttörő eredményeit foglalta össze. Ennek ellenére a kötet inkább tudományos ismeretterjesztő munka, írásmódja regényes és mélyen személyes hangvételű.
Sorsszerű véletlenek formálták Goodall életét: az édesanyja, Vanne Goodall által ajándékozott játékcsimpánzzal kezdődött Jane állat- és természetszeretete. Afrika iránti érdeklődése miatt vállalt titkárnői állást Tanganyikában, ahová egy barátja meghívására utazott el. Az afrikai vadontól lenyűgözött fiatal lányt ismerősei irányították Louis Leakey paleoantropológushoz. Leakey bízta meg őt a csimpánzok tanulmányozásával, szerzett neki ösztöndíjat, és az ő révén doktorálhatott le egyetemi diploma nélkül. Leakey a főemlősök életének és társas viselkedésének megismerése útján az ember őseinek életmódjához kívánt modelleket alkotni. Goodall mellett Biruté Galdikas és Diane Fossey is ennek a programnak voltak a kutatói – „Leakey angyalai”, ahogy a korabeli sajtó nevezte őket. A legendás paleoantropológust Goodall őszinte tudásvágya, az állatok iránti rokonszenve és megértése győzhette meg arról, hogy az előzetes tudományos előítéletek hiánya előny is lehet a csimpánzok szociális életének feltérképezésében.
A könyv első fele érdeklődésének kialakulását, a kutatómunka indulását, a terepmunka áldozatokat követelő, emberpróbáló nehézségeit elevenítik fel, majd fejezetenként a csimpánzok életének különböző vetületeit taglalja. Az etológiai kérdésfelvetések tudományos szenvtelensége váltakozik a kaland, a felfedezés, a csodálkozás örömteli leírásaival. Goodall képes tömören, de lényeglátó módon leírni delejes pillanatokat, egyedülálló találkozásokat ember és a vadon élő állatok között.
Az ötven évvel ezelőtt írott munkában már jelen van a természetvédő aktivista Goodall. Nemcsak a főemlősök értelmét árnyékolja be az ember teljesítménye, hanem létüket, élőhelyüket is árnyékba borítja. Az ember embertelenségéről szóló utolsó fejezet az állatokkal szembeni etikus viselkedés emberi kötelességét hangsúlyozza. A tudományos módszertantól eltérő eljárása, hogy ismerőseiről nevezte el az egyes egyedeket, hogy egyéniségüket hangsúlyozza, majd történetekben mesélje el felfedezéseit, nagyban segítette az emberszabású majmok védelmét. Az ember árnyéka szórakoztató, lebilincselő és elgondolkoztató. Alakjai, Flo, Góliát, Szürkeszakállú Dávid, legendás figurákként maradtak fent a szélesebb tudományos olvasóközönség emlékezetében.
