Magyar szerzőtől szerettem volna olvasni valamit. Biztosra mentem, és Fekete Istvánt választottam, akinek a mai napig népszerűek a könyvei. Gyerekkoromban természetesen követtem Tutajos kalandjait a Tüskevárban és a Téli berekben, illetve láttam a Vuk c. rajzfilmet. Később, a főiskolán az egyik kedves tanárom épp Fekete Istvánt kutatta, de aztán hosszú évek teltek el, mire ez a kötet a kezembe került.
Megesik, hogy a fülszöveg nem egészen arról szól, mint amiről a könyv maga, mint itt a Derengő hajnalnál. A történet egyik főszereplője egy mátyásmadár, aki Retek János erdészhez kerül, miután az unokája, Péter elfogja az erdőben. De szó sincs róla, hogy titkokat kiáltana világgá a madár, miután megtanult „beszélni”.
A Retek család egy mozgalmas évébe nyerünk bepillantást, mialatt az ármánykodó kolléga és az irigy szomszédasszony sok bosszúságot okoz az öregnek, míg a csintalan unoka, és a Mátyás vicces perceket nekünk. A gyönyörű leírásokkal, megszemélyesítésekkel teli regényben nem csak az emberek életét, gondolatait ismerjük meg, hanem az állatokét és a növényekét is olykor.
Hogy meggyógyul-e a fiatal gróf, sikerül-e férjhez adni a lányokat, megtarthatja-e állását az öreg Retek, és miket beszél a Mátyás? Minden kiderül a mese végére…
