A legtöbbünkkel már valószínűleg előfordult, hogy kíváncsian figyeltük egy adott szituációban a házi kedvencünket, hogy most éppen mire gondolhat vajon…?! Velem legalábbis gyakran megesik. Ezért is tetszett nagyon Az utazó macska krónikája c. könyv.
Nana, a kissé öntörvényű kandúr nem volt mindig házi kedvenc és nem is gondolt rá, hogy egyszer az válhat belőle, aztán találkozott egy macskabolonddal, Szatoruval. A történetük ott kezdődik, hogy Nanát baleset éri, a férfi befogadja, amíg fel nem gyógyul, majd pedig végleg vele marad.
Évekig élnek boldogan együtt, amikor Szatoru beül az ezüst színű furgonjába Nanával együtt és elindulnak, hogy felkeressék Szatoru egykori barátait és megtudják, ki lenne a legalkalmasabb arra a feladatra, hogy Nana új gazdája legyen. A barátok és a kandúr sem ismeri az okot, csak annyit tudnak, hogy valamilyen „halaszthatatlan okokból” nem tud tovább gondoskodni az állatról.
Az út Japán lenyűgöző tájain vezet keresztül. Tetszett, ahogy az utazás során jobban megismertük Szatoru múltjának egy-két fontosabb állomását és szereplőit. A barátok a férfi iránt érzett szeretetből szívesen gondját viselnék Nanának, de a kandúr mindig meghiúsítja az örökbeadást és Szatoru sem áll készen arra, hogy megváljon hűséges társától.
De vajon mi lesz az út végén? Sikerül megfelelő gazdit találni Nanának? De miért kell egyáltalán elválniuk egymástól?
Az, hogy nem ismerjük az örökbeadás pontos okát – csak sejthetjük -, rányomhatná a bélyeget a könyv hangulatára, de egyáltalán nem így van, az egész történet sokkal inkább életigenlő, az élet apró örömeire hívja fel a figyelmet és azonosulni tudunk a könyv egyik fő gondolatával, hogy nem az út számít, hanem az, akivel megteszed. Bár vannak oldalak, ahol elhomályosul az ember szeme, de a következő pillanatban már sírva nevetünk Nana macskahumorán.
Ajánlom ezt a kedves és megindító történetet hűségről, barátságról remek humorral fűszerezve, nem csak „macskabolondoknak”.
