Kurt Vonnegut stílusa számomra az egyik legkedvesebb, őt magát pedig a valóságot, az emberi természetet, valamint a létezés mibenlétét nagyszerűen megfogó és leíró művésznek tartom. Eddig két regényét olvastam: először a Bajnokok reggelijét, amelyet őszintén szólva akkor nem tudtam mire vélni, ám mikor az Ötös számú vágóhidat is végigolvastam, összeállt az a szürreális, groteszk módon humoros kép, ahogy szerintem Vonnegut a világot látja.
A történet főhőse Billy Pilgrim, egy amerikai férfi, aki a második világháború során német hadifogságba esik. A nácik visszavonulásával Drezdába kerül, ahol is egy vágóhídon tartják őket fogva, itt éli át a drezdai bombázást, és az azt követő két napig tartó tűzvihart. A háború után látszerészként helyezkedik el, megházasodik, két gyermeke születik. Később felesége egy autóbalesetben elhuny, fia előbb alkoholista semmirekellő, majd kitüntetett katonatiszt lesz, lánya megházasodik.
A fent leírt életút – bár tragédiákkal bőven tarkított – korántsem szokatlan, tulajdonképpen bármelyik filmdrámának kiváló alaptörténete lehetne. Ám Billy esetében másról beszélünk, ugyanis drezdai fogsága alatt Billy-vel olyasmi történet, ami még soha senkivel – egy, a földönkívüliek által a jövőben elkövetett eltérítés során “kizökken” az időből…
Az ember megszületik, él egy kicsit, majd egy a számára ismeretlen időpontban elhuny. Halálának körülményeit számos módon ítélhetjük meg, lehet az túl korai, méltatlan, igazságtalan, elhúzódó, vagy éppen megnyugvással teli, egy szép élet lezárása, átkelés a túlvilágra, és még számos módot lehetne felsorolni, ahogy egy ember elmúlását leírhatjuk. Ez egyenesági következménye annak, hogy mi emberek az időt egy lineáris vonalként érzékeljük, amelyen a múlt és a jövő pillanatai kérlelhetetlenül trónolnak viszonyítási pontunkhoz – a jelenhez – képest előrébb, avagy hátrébb.
Billy kozmikus eltérítői, a tralfamadoriak az emberrel ellentétben az idő minden egyes pillanatában egyszerre vannak jelen, legyen az a mi értelmünkben vett múlt, jelen, vagy jövő. Ebből a perspektívából nézve az élet nem tartogat meglepetéseket, nem létezik igazságtalanság, sors, balszerencse, vagy éppen szerencse, hiszen a nagy egészet tekintve minden egyes eseménynek megkapjuk az ellenpárját is, például ugyanabban a pillanatban érzékelünk egy halálesetet és egy születést. Billy is hasonló nexusba kerül az idővel, ám ő folyamatos vándorlásként éli azt meg, véletlenszerűen és önkéntelenül ugrál a múlt és a jövő pillanatai között, így menekül meg saját halálából is a regény egyik pontján, hiszen attól, hogy az egyik pillanatban meghalunk, egy másikban ugyanúgy élünk tovább. A tralfamadoriak ennek nyomán álltak elő saját szlogenjükkel, egyben a regény tézismondatával is: Így megy ez!
Vonnegut regényét azoknak ajánlom, akik nyitottak a kissé absztraktabb, modernebb hangvételre, nem botránkoznak meg egykönnyen, valamint kedvelik az abszurd és groteszk humort.
