Már a címe is találó, bár először nem tudtam hová tenni.
Végre egy olyan ifjúsági regény, ami őszintén beszél a gyászról, szerelemről, elvárásokról, megfelelési kényszerről, zaklatásról, családon belüli erőszakról, előítéletről, barátságról, testi kapcsolatról, szexuális beállítottságról és még sorolhatnánk.
Nagyon jó stílusban írt, könnyen olvasható történet, mégis elgondolkodtató. Visszarepített az időben, szerettem a két főszereplőt, Orsit és Krisztit. Két teljesen különböző jellem, mind külsőleg, mind belsőleg, mégis van bennük valami közös, mindketten lázadnak. Kriszti, a polgármester lánya, titokban, Orsi a vagány lány, felvállalva mások előtt. A két lány szemszögéből, párhuzamosan követhetjük végig a történetet. Nagyon tetszett ebben az elgondolásban, hogy minkét lány teljesen máshogy élte meg ugyanazt a helyzetet, így kétféle megoldást is kaphatunk, ugyanarra a problémára. Jó volt végigkísérni, hogy mennyit fejlődtek, tanultak és változtak önmagukhoz képest a szereplők. Nem csak Orsi és Kriszti, hanem a regény többi karaktere is. Egyik kedvencem az angoltanár, Paul volt. Zseniálisan kezelte Orsi viselkedésproblémáit, nem ítélkezett, a mélyére ásott.
Az első rész valamiért kevésbé tetszett, de a másodikkal együtt egy kerek egész történet, ami magával ragad, bent tart, aztán leesik az állad. Az a csavar a végén…hab a tortán.
„Kell, muszáj… meg kell csinálnom, mert elvárják tőlem. Mindent, mindig csak kell.” (Kriszti)
