Mintha újra középiskolás lennék… Tetszenek a karakterek, szinte minden kamasz „típus” felsorakozik, a vagány, a laza, a szorgalmas, a stréber, a visszahúzódó, az irányító, stb. Olvasás közben visszarepültem kamaszkoromba. Nem mintha szerettem volna kamasznak lenni, de így felnőtt fejjel már csak nevetek akkori magamon. Ettől függetlenül felüdülés volt visszautazni az időben, újra az iskola mindennapjaival, problémáival találkozni.
Miért tetszik?
Mondhatjuk, hogy hiánypótló mű, hiszen a kamaszoknak szóló könyvek nagy százaléka depresszív. Nem hiszem, hogy mindenkinek ennyire rossz és azt sem, hogy tudják-e kezelni ezeket a negatív tartalommal megtöltött könyveket. Egy-egy ilyen könyv után napokig rossz hangulatban vagyok. Kellő humorral, jó karakterekkel sokszor többet el lehet érni, mint egy olyan könyvvel, ami a végén sem ad feloldozást csak kérdéseket vet fel, amelyekre felnőtt, szakember, barát hiányában nem is kapnak választ.
Laura könyveiben azt szeretem, hogy jó humorral kezel bizonyos konfliktushelyzeteket, nem pedig egy „nagyonvigyázzmostkellfélni” szöveggel riogat.
Ami nem tetszik benne?
Nem sok, csak néhány apróság. Reni kicsit esetlen, de valljuk be, lehet mi sem voltunk mások. A könyvből nevelő szülők karaktere sem győzött meg, de ha humorral kezeljük, annyira nem vészes. Ott van Reni apukája, akit többnyire anyuka küld, hogy beszéljen a lányával, ennek ellenére mégis mély kapcsolat alakult ki közöttük a „kajaszövetségüknek” is köszönhetően. Igazi gyerek-szülő kötelék. Látjuk a „könyvből hogyan neveld a gyereked” és „gyere, beszélgessünk” verziót is.
Kedvelem a szerelmi szálat is, pedig nem igazán rajongok a romantikáért, de annyira nincs túllihegve, csak úgy tini lányosan, ahogy még nekem is belefér. Eddig az első három részt olvastam el, de alig várom, hogy folytathassam… 🙂
Lehet pro és kontra érvelni, de úgy gondolom, hogy szórakoztató, mai, fiataloknak szól és egy kicsit nekünk, felnőtteknek is.
