Meddig mennél el, hogy megtaláld az igazit? Teszi fel a kérdést a könyv fülszövege.
Létezik egyáltalán olyan, hogy lelki társ? Egy olyan ember, akit nekünk rendelt a sors? A történet szerint a lelki társakat a tudomány segítségével találják meg. Ehhez nem kell más, csak egy DNS-teszt.
Mintát vesz az ember, és már össze is párosítják a DNS-párjával – azzal, aki genetikailag neki rendeltetett. Ezt ígéri a DNSPárod nevű alkalmazás.
Egy évtizeddel ezelőtt egy nagyvállalat bejelentette, hogy megtalálták azt a gént, ami párosítja az embereket a lelki társukkal. Azóta világszerte emberek milliói találták meg a párjukat.
Azonban ennek a felfedezésnek megvannak a hátrányai is: amellett, hogy számtalan házasság/párkapcsolat bomlott fel miatta, előfordulhat, hogy a másik párja egy sokkal idősebb vagy fiatalabb ember. Lehet, hogy az illető erőszakos, pedofil, komoly betegsége van, vagy a világ másik felén él. Illetve időnként megesik, hogy a rendszer nem találja meg a megfelelő egyént.
Öt nagyon különböző ember életét követhetjük nyomon, akik értesítést kapnak arról, hogy megtalálták a DNS-párjukat. Mindegyikük hamarosan találkozni fog a párjával. De nem mindenki fog „boldogan élni, amíg meg nem hal.” Az öt történet nem kapcsolódik egymáshoz, de ez szerintem egyáltalán nem zavaró. A fejezetek elég rövidek, és mindig úgy zárulnak, hogy lehetetlen letenni a könyvet.
Végig fenntartja a feszültséget, az utolsó fejezetekig fordulatokkal teli, és mindegyiknél jön egy csavar, amire nem is számít az ember.
Kifejezetten elgondolkodtató volt, hogy ha ez a DNSpár alkalmazás valóban létezne, vajon én mit tennék.
Figyelmen kívül hagynám, mert úgy érezném, hogy én már megtaláltam a tökéletes társat? Vagy erősebb lenne a kíváncsiság? Biztos akarnék lenni benne, hogy a tudomány is alátámasztja, amit érzek, és elvégezném a tesztet? Ha megtudnám az eredményt, mit kezdenék vele, illetve tudnék-e vele mit kezdeni?
Azon is elgondolkodtam, ahogy haladt előre a történet, hogy mi lenne, ha valamilyen „hiba” csúszna a gépezetbe, és nem jól párosítana az alkalmazás. Vajon akkor is működne a placebohatás? És úgy látszik, nem csak én gondoltam erre, mert a könyv vége bizony tartogat meglepetéseket…
