Hosszan hezitáltam, hogy melyik könyv legyen. Mert az, hogy „kedvenc”, túl kizárólagos, s ehhez túl széles és színes a paletta…
Végül Charlie Jane Anders Minden madár az égen c. regényére esett a választásom.
Pár éve olvastam, akkor a könyv címe fogott meg, – meg a borító, amin csak úgy rajzanak a fecskék.
A regény két fiatalról szól. Látjuk őket gyerekként, majd felnőttként. Egyikük, Patricia, időnként képes madárrá változni. (Igen, jól gondolják, ez már boszorkányság!)
A két főhős a furcsasága révén sodródik egymás mellé. Jobb híján kezdenek egymással beszélgetni, hisz mindkettejüket kiveti magából az iskola rendkívül kritikus ifjúsága, és családjukban sem találnak megértő, támogató közegre.
Patriciát a természet vonzza, de szülei megtiltják, hogy az erdőbe menjen. Laurence zseniális képességei a matematika, a műszaki tudományok terén mutatkoznak meg. S amikor a közelben egy rakétakilövést tartanak, szülői támogatás híján megszökik otthonról. S hiába, hogy a rakétát építő mérnökcsapat tagjai azonnal felfedezik Laurence-ben a technikai lángészt, s ezt lelkesen ecsetelik is szüleinek, a hazaúton a fiú olyasféle szólamokat hallgat, hogy ha „elég idős lesz ahhoz, hogy azt csináljon, amit akar, akkor majd ahhoz is elég idős lesz, hogy nem csinálhatja azt, ami csak akar.”
És a sok-sok különös jelenség ezzel még nem ér véget a könyvben, mely egyszerre sci-fi és fantasy, az egyik oldalon a mágia, a másikon a technika. S mindezt még fűszerezi a világvége nyomasztó közelsége. Van, aki szerint egy nagy katyvasz az egész. De talán épp ebben van a varázslat. (Ami viszont nem feltétlenül hat mindenkire.)
Vigyázat! Megosztó könyv…
