A szerző neve számomra garancia. Amit eddig Varró Dánieltől olvastam, az nekem mind-mind nagyon tetszett: kezdve a Túl a Maszat-hegyentől a „felnőtt” vagy gyerekversekig, hogy a legutóbbi megjelenéseket: a Csütörtök, a kisördögöt vagy A szomjas trollt ne is említsem.
Az Aki szépen butáskodik című kötetet is nagyon szeretem, bár más, mint az előbb említettek. Itt nem a költővel találkozunk, hanem a magánemberrel, a háromgyerekes családapával. A Nők Lapja olvasói 2011-től ismerhették meg Varró Dániel írásait gyermekeinek cseperedéséről és az apaság szívmelengető pillanatairól. Hét év anyagából ad válogatást a kötet.
Születési sorrendben ismerjük meg a három „fiatalembert” (kezdetben csak apróságot): Misit, Jancsit és Bénit. Akik persze helyesek, aranyosak, de azért ez a könyv jóval több, mint egy csokorra való cukiság. Nemcsak az vicces, amit gyerekhőseink elkövetnek vagy mondanak, hanem a megfogalmazás is humorforrás, valamint az is, hogy milyen nézőpontból közelít egy-egy problémához, jelenséghez a szerző. Ugyanakkor fontos jellemzője a szövegeknek az az őszinte tisztelet és csodálat, amivel a – még korlátokat nem ismerő – gyermeki elme apró megnyilvánulásait figyeli a szerző. Soha nem megmosolyogni valóként ír a fiúk ügyes-bajos dolgairól, egy gyerekeit partnerként kezelő, azokra felnéző, felelős szülő sorait gondolait olvashatjuk.
Két évvel ezelőtt, megjelenésekor, magam is szülőként olvastam a könyvet, a lefekvés előtti felolvasások alkalmával. És olyan nagy sikere volt az akkor nyolcadikos gyermekemnél, hogy ahogy végeztünk vele, kezdhettem az egészet elölről. S utána jó pár körön elhangzott még a kérdés, hogy de mikor ír még ilyet, mikor lesz új könyve. S hogy de írjunk neki, hogy mennyire várjuk az újabb történeteket a gyerekeiről. (Érzik, mekkora a különbség? Gyerekkorunkban bennünk még fel sem merült, hogy egy író, költő megszólítható lenne. A mai fiatalok pedig már abszolút közülünk/közülük valóként tekintenek kortárs íróinkra, hisz író-olvasó találkozókról személyesen is ismerik, a Facebook-on követik őket, s ha kérdésük van, bátran felteszik nekik. )
Egy szó, mint száz, ajánlom Önöknek is! Most, hogy erre a kis bemutatásra készülve újból kézbevettem, azonnal hangosan nevetnem kellett. Hisz rögtön olyan részletekbe botlottam, mint mikor Misi, a legnagyobb fiú, nagy büszkén kijelenti, hogy milyen jól focizik, hisz a legutóbbi edzésen már „kettő felsőkapufát és egy mellét” is lőtt; vagy mikor arról diskurálnak a testvérek, hogy mi lehet az az irka, s a nagyobbik bölcsen megállapítja, hogy az, ami a birka hátán nő… És sorolhatnám még, hisz tengernyi a poén és a nagy-nagy szeretettel megrajzolt pillanatkép.
Mindenkinek ajánlom,– korosztálytól függetlenül – aki valami nagyon könnyed és derűs olvasmányra vágyik, valami olyasmire, ami kikapcsolja a mindennapok nyűgéből.
