Zsiga Levente
Gyönyörű barna haját fújja a szél,
Bíboros arcára deret varázsol a tél,
Még mindig hallom, ahogy hozzám beszél,
Mindig izgatottan olvasom, ha jön tőle egy
levél,
Ki gyönyörű szemébe egyszer belenéz,
Tengernyi ragyogás közt rögtön elvész,
Aranyos mosolya a fellegekbe repít,
Míg lágy hangja a lelkemben tavaszt derít,
Szívén hordozza a művészetet,
És alkot szebbnél szebb festményeket,
Történeteit olvasói már imádják előre,
És időről időre lesz egyre nagyobb író belőle.
