Valentinyi Roberta

DÉLIBÁB

Próbálom megfogalmazni, hogy mit is érzek

De megszólalni nem bírok, fullaszt ez a méreg

Kábít, pedig azt mondják; ezek a legszebb évek

Akkor én ebből mégsem kérek.

Levelek rezegnek

Azt hittem madár vagy

De csak egy újabb illúziója felettem

A végtelen határnak.

Monoton nappalok ébrednek és aludnak

Embernek maradni nehéz feladat

Örüljenek azok, akik még tudnak

Örülni egy vidám dolognak

A fű között láttam, hogy valami mozog

Még a tartásod is konok

Némán nézel rám a túloldalról

De egy széllökés után tudom;

Mindez a délibábom.

Becsukom a szemem

És elképzelem, hogy látlak

Mégis csak a sivár, puszta földet

Érzem a talpam alatt

Minden elmosódik,

Mint egy elkent festmény

Amiben csak egy apró pont vagyok

A legeslegszélén.

Zúg a kék és sújt a zöld

Most ők uralkodnak

Át kell engednem

Magam a haboknak

Levegő után kapkodok

Pedig lehet, hogy mégsem

Voltam vízben

És mindez csak egy illúzió,

Egy délibáb, egy játék az észben.

Accessibility