Feil Gréta
Rabság
Ma még a tükörképem is idegen.
Bezárnak a sötét falak, nevetnek.
Mintha azt suttognák egyre csak,
Hogy még mindig túlságosan szeretlek.
Ma még nem tudom ki vagy…
Talán nem is létezel, talán mégis.
Biztos azt játszod, hogy nem ismersz.
Igen, még mindig ezt teszem én is.
Ma még játszok egy szerepet,
Játszok egy másik, szebb világot.
Eltemetek magamban minden rosszat,
És megpróbálom feledni a bezártságot.
Ma még rab vagyok saját börtönömben,
Testembe zárva árván…egyedül élek,
Már észre sem veszem, ha időnként
Már csak hálni jár belém a lélek.
Ma még szabadulni vágyok, eresszetek!
De mélyen bent tudom, hiába lázadok,
Hisz már hangom is csak épphogy remeg.
De szabad lelkemre most is szárnyat adok.
Ma még gát minden szó és gondolat,
Ma még tűrök és némán szenvedek.
Ma még fáj… engedem, fájjon csak,
Holnap tán minden láncot letéphetek.
