Klein Evelin:
Legjobb barátomnak
Kicsik voltunk, mikor megismertelek, s
nem csak korban, de magasságban sem voltunk egyenlőek.
Sokat nevettem, hogy kisebb vagy nálam,
majd utolértél és ezt jól a képembe vágtad.
Egymáson is sokat nevettünk,
majd jött a tinédzser kor, s már másokon nevettünk.
Hívásaink, van, hogy hajnalig tartanak,
mivel képtelenek vagyunk letenni a másikat.
Mikor te végül leteszed, még vagy százszor visszahívsz,
már csak azért is, hogy engem idegesíts!
Együtt lógni sem szoktunk igazán,
mivel simán kinyírnánk egymást másodpercek híán.
Szomorúbb napjaimon, mikor csak a sötétséget látom,
te teremtessz fényt az egész világon.
Ígéretemet betartva láthatod ezt a kis verset, s
remélem rájössz mennyi mindent is jelentesz nekem!
