Klein Evelin

Idegen

 

A napon, mikor előszőr láttalak,

a parkban voltál.

Ott ahol én jártam minden nap,

most te is ott voltál.

Másnap újra elmentem, immár hozzád,

te pedig még létezésemről sem tudtál.

Gondoltam beszélhetnénk, így odamentem,

és annyit mondtam: Hello idegen!

Másnap, már együtt érkeztünk meg oda,

ahol előszőr szólítottuk egymást.

Idegenekből, idővel barátokká váltunk, így

kerültünk közelebb egymáshoz.

Idővel elcsendesedtél, és már nem voltál a régi,

később pedig már meg sem jelentél.

Nem értettem, az egészet, hogy

mi történik most veled.

Másnap felhívtál és arra kértél,

találkozzunk a parknál.

Leültünk és beszéltünk, minden a réginek tűnt,

majd elmesélted mivel kűzdesz végtelenül.

Beteg voltál, tagadhatatlanul,

később pedig már nem szenvedtél tovább, elmúlt.

Miután elmentél, találtam egy levelet,

melyet nekem címeztél.

Most, öt évvel később ugyanezt a levelet szorongatom,

és a te történetedet mesélem,

amit mindig úgy fejezek be, ahogy a levélben is megírtad:

Viszlát, idegen!

Accessibility