Valentinyi Roberta
Tollak hullanak a földre
Sötét felleg van fölöttem
Ködös minden mi mögöttem.
De holnap vár a száguldás
A távolban a folytatás.
Felhők úsznak az égen
Mint egy mesében;
Hamarosan elérem őket,
De hirtelen valami eltakarta
A fényt tőlem
És nagyon félek.
Túl nagy a zaj számomra,
Miért teszik velem ezt
Az emberek?
A szárnyam megremeg
Egyre lassul a szárnycsapkodás
Egy utolsó pillantás
Majd egy végső zuhanás.
Nem találnak meg,
Itt pusztulok el
Vége, be kell érnem
A semmivel.
Haldoklom, de valaki felemel
Rám pillant
Látja sáros tollaimat
Mégsem fut el.
Alig pislogó szememre néz
Majd az suttogja; ,,megmentelek”
S tudom, beváltja ígéretét…
