Vilk Petra
Ragyogó fűszál
Fújja a szél a földön.
S ahogy a nap sugara rátekint,
Magányában elejt egy mosolyt.
Apró fűszál, alig látszik a többitől,
valahogy mégis megcsillan és azon
kapod magad hogy már csak azt
tudod nézni.
Valami olyat látsz,
Ami egész rendkívüli.
Kitör a sötétből,
A néhai árnyékból
És emelt fővel távozik a többitől.
Hasonlóképp vagyok ezzel én is,
Nem hiszem el aztán valahogy mégis.
Egy hajszálnyi nap és semmi más,
S azt hiszem, ez én is lehetek.
