Kedves Naplóm!
2020. március 20.
Már többször gondoltam rá, hogy írok neked, azonban csak most jött el ez a pillanat. De miért pont ma? Szívesen elmesélem.
Gondolom, már te is hallottál a Koronavírusról, furcsa lenne, ha nem, hiszen már a csapból is ez folyik. Szerencsére nem szó szoros értelemben, hiszen ahogy Győrfi Pali bácsi mondaná: „Mosson kezet gyakran szappanos vízzel vagy fertőtlenítővel!” És sokak által jól ismert az a mondata is: „Maradjanak otthon!” Ez nem csak a magánhangzóinak köszönhetően mélységesen lehangoló.
Szumma-szummárum, a mai nap volt az első, amikor zökkenőmentesen működött az online oktatás. Azonban elsősorban nem az iskoláról és vírusról szeretnék beszélgetni veled, engedd meg, hogy bemutatkozzak, elmeséljem, hogy hogyan élem meg ezt az időszakot, milyen érzések kavarognak bennem.
2020. március 27.
Várjunk csak, hol is kezdjem? Meg is van! Csak egy gimnazista lány vagyok, aki halálra unja magát a #maradjotthon időszakban.
Lassan eltelik a második hét is, azonban még mindig nem tudok semmit sem kezdeni magammal. Egész nap csak gubbasztok. Részt veszek a tanórákon, mert nincs más dolgom. Figyelek, de semmi izgalmat nem tartogat számomra, mert nincs meg az a bizonyos feeling, hiányzik az „életérzés” a mindennapjaimból.
Minap arra lettem figyelmes, hogy megállás nélkül rágózom; néha úgy érzem magam, mint egy birka, aki olyannyira unja magát, hogy kérődzés közben elbambul, és csak úgy van a nagyvilágban.
2020. április 4.
Már egy napja és egy hónapja vagyok a ház rabja. Ez szép és jó, hiszen minden megvan itt, amire csak szükségem lehet. Na jó, azért nem minden, a barátaim nincsenek itt; már ezer éve nem láttam őket. Mindennap beszélek velük, de ez nem olyan, minta találkoznánk. Hiányoznak, és mellettük még rengeteg más dolog is.
El szeretném már hagyni a házat, úgy szeretnék élni, mint a vírus előtt. Ha még egy napot tétlenül a szobámban kell töltenem, akkor végleg karjai köré teker az őrület. Már egy jó ideje kerget, néha el-elkap, de aztán sikerül kiszabadulnom lidérces szorításából. Amikor magához ragad, egy ép elméjű ember sem értené meg a gondolataimban lejátszódó drámai jeleneteket. Hadd meséljem el az én személyes kedvencemet nagy vonalakban. A szobámban történt egy este. A tücskök nyugtató ciripelése egyre hangosodott, a belső harmóniát sugárzó hangot felváltotta egy egyre csak élesedő hang. Amikor már nem lehetett tovább fokozni a fülsértő magaslatot megjelent történet főszereplője, a hátrafelé repülő, falon, popón pattogó büdös bogár, a sokszor Büdös Bencének emlegetett szörny. Áldozatában eleinte csak félelmet keltett, majd lesújtott rá és egy hirtelen mozdulattal kiszívta belőle az élet leheletét.
Te mit gondolsz erről a színdarabról? Engem kissé megrémiszt.
2020. május valahányadik napja
Képzeld! Orbán bácsi már egy hete enyhített a szabályokon. Végre, már nem unatkozom. Elhagyhatom a házat és találkozhatok a barátaimmal is…
Ó te jó ég, már ennyi az idő?! Már megint hová tettem a telefonom? Ne haragudj, de sietnem kell, nemsokára becsekkol a matektanárom Zoomon. Még el sem kezdődött az óra, de én már látom lelki szemeim előtt, hogy le vagyok maradva és nem győzöm óra után kéregetni a feladatokat csoporttársaimtól.
Véget ért az órám, kivételesen nem maradtam le. No de ez annyira most nem lényeg. Szeretnék írni búcsúzóul pár mondatot neked. Elsősorban: köszönöm szépen, hogy végighallgattál, remélem nem untattalak. Sok – sok kitartást szeretnék kívánni neked, az idő mindent megold, hiszek benne, hogy hamarosan véget ér ez a mindenki számára borzasztó időszak.
Ui.: Kedves Naplócskám, ne ijedj meg, hamarosan újra írok neked.
Panczof Laura
